Novo nem lesz Mc, avagy a britek még nem honosítanak

A nyári labdarúgó Európa-bajnokságon öt olyan játékos is pályára lépett, aki csak felnőttként került abba az országba, amelynek színeit képviselte a kontinensviadalon, és az ősszel lejátszott vb-selejtezőkön még további három játékosról volt elmondható ugyanez. A honosítás a labdarúgásban is egyre inkább elterjedt gyakorlat, de akad olyan ország, amelyik elzárkózik tőle - a skót válogatottban nem szerepelhet a Rangers-csatár Nacho Novo, noha van brit útlevele, és a szövetségi kapitány is szívesen behívná. A "honosítósdi" kapcsán körülnéztünk még az asztaliteniszben, az atlétikában és a sakk világában is, ahol nincs ellenpélda, az említett sportágakban igen népszerű a légiósok becserkészése.

Pekingben megszületett Bahrein első olimpiai érme, és mindjárt arany lett, miután az atlétikai versenyeken Rasid Ramzi megnyerte az 1500 méteres síkfutást.

A 28 éves Ramzi Marokkóban született, de 2002 óta már az Arab-öbölben található kis szigetország színeiben. versenyez. A 2005-ös helsinki világbajnokságon véghez vitte azt a bravúrt, ami vb-n még senkinek sem sikerült: megnyerte a 800 és az 1500 métert is. A 2007-es oszakai vb-n 1500 méteren ezüstérmes lett, viszont ezen a távon nőknél éppen újdonsült honfitársnője, Marjam Juszuf Dzsamal diadalmaskodott, aki Etiópiában látta meg a napvilágot. Az olimpia neki nem jött össze, itt csak ötödik lett.

Egy másik nagy esélyes, aki hazát cserélt, Szaif Szaid Sahin el sem indult Pekingben. A 3000 méteres akadályfutás világcsúcstartója 2003-ban és 2005-ben is megnyerte a vb-t, az utóbbi két évben azonban sérülésekkel bajlódva nem indult versenyeken. S ezt egy másik kis arab ország, Katar bánhatja. Sahin - eredeti nevén Stephen Cherono - 2003-ban - kell-e mondani -anyagi megfontolásból hagyta el Kenyát, ahol emiatt igencsak megorroltak rá. S meg is vétózták az athéni olimpián indulását. Érdekesség, hogy többször előállt az a helyzet, amikor bátyja, Abraham Cherono ellen versenyzett.

A nemzetközi atlétikai szövetség (IAAF) éppen Sahin és több ugyancsak "lelépő" honfitársa példájából okulva szentesítette 2005-ben a szabályt, miszerint annak a versenyzőnek, aki egy másik ország színeiben szeretne indulni, három évet ki kell várnia. A két szegény kelet-afrikai országból, Kenyában és Etiópiában azonban jó néhányan gondolják, hogy a szebb élet reményében ez sem nagy áldozat.

A sort az 1972-es születésű Wilson Kipketer nyitotta, aki 1990-ben még cserediákként került Dániába, és ott ragadt. Az 1996-os atlantai olimpián a NOB nem engedélyezte az indulását, pedig a 800 méter nagy esélyese lehetett volna. Kipketer 1995-ben, 1997-ben és 1999-ben is világbajnok lett, és az 1997-ben felállított 1:41,11 perces világcsúcsa ma is él. Csak az olimpiákkal nem volt szerencséje: Sydneyben második, Athénban harmadik lett.

Egykori honfitársa, Bernard Lagat az Egyesült Államokba került, s az után, hogy 1500-on Sydneyben még kenyaiként lett bronz-, Athénban pedig ezüstérmes, a 2007-es oszakai vb-n - immár 33 évesen - amerikai állampolgárként nyert 1500 és 5000 méteren is. Pekingben viszont mindkét távon a vert mezőnyben végzett.

Nem afrikai történet, de azért emlékezzünk meg Merlene Otteyról is. A jamaicai születésű sprinter az olimpiákról három ezüstöt és hat bronzot (a hatodikat utólag Marion Jones sydneyi kizárása után), a világbajnokságokról három aranyat, négy ezüstöt és hét bronzot gyűjtött be, majd amikor szülőhazájában már nem nagyon akceptálták, hogy közel a negyvenhez is versenyezni akar, edzője után Szlovéniába költözött, és itt 2002-ben megkapta az állampolgárságot.

Ottey 44 évesen Athénban, szlovén színekben

S az athéni olimpián 44 évesen elődöntős volt 100 méteren, ahogyan a 2006-os göteborgi Eb-n is. A nyolcadik olimpiájáról, ha nem is sokkal, de lemaradt, idén 48 évesen már meggyűlt a baja a nevezési szinttel. De azért a magyar bajnokságot simán megnyerte volna.