Vágólapra másolva!
Nem lehet kérdéses, mi volt az elmúlt hét sportsztorija: Szávay Ágnes azzal, hogy megnyerte a pekingi WTA-tornát a világ harmadik legjobb teniszezőnője ellen, immáron hivatalosan is bekerült a teniszsport elitjátékosai közé, hiszen a hétfői világranglistán már a 20. helyet foglalta el. A második legnagyobb durranást a Chelsea labdarúgócsapata felől lehetett hallani, felállt ugyanis a londoni gárda kispadjáról José Mourinho, a a földkerekség legellentmondásosabb, ám egyben egyik legkiválóbb edzője. A képzeletbeli dobogóra felfért még Emmanuel Adebayor története is: a szintén az angol fővároshoz kötődő togói csatár az elmúlt két Premiership-fordulóban 5 gólt szerzett, ráadásul csapata, az Arsenal vezeti a tabellát. Ha a 23 éves játékos így folytatja, akkor igen sokat hallhatunk még róla az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, években.

A Chelsea-nél megtörtént az, amiről már régóta cikkeztek az újságok, ám senki nem hitte el, hogy valaha is meg fog történni: a portugál José Mourinho "közös megegyezéssel" távozott a londoni Kékektől.

A Portóval Bajnokok Ligája-győzelemig jutó szakembernek a Chelsea-vel "csak" két bajnoki aranyra tellett, s a Rosenborg elleni 1-1-es BL-döntetlen után (melyen alig fél ház volt kíváncsi a londoniak játékára...), csütörtökön bedobta a törölközőt.

Egy biztos, a pénztárcája nem bánta a 44 éves Mourinhónak a "könnyes búcsút", a BBC szerint 30 millió eurós bánatpénzt kapott a tréner, akit kontraktusa 2010-ig kötött (volna) az előző szezon ezüstérmeséhez.

Mourinhót ezért mondják különleges edzőnek:


Mourinho tagadta, hogy a portugál válogatott kispadjára vágyna, annyit viszont elárult a franciául, spanyolul és angolul is kiválóan beszélő szakember, hogy elkezd tanulni németül és olaszul is. Avagy: új Mourinho-korszak kezdődhet a Serie A-ban vagy a Bundesligában? Egy biztos, nem lesz sokáig munkanélküli a földkerekség legellentmondásosabb, s egyben az egyik, ha nem a legkiválóbb edzője.