Vágólapra másolva!
Idén az év két fő sporteseménye kétségkívül a focivébé és a téli olimpia volt, és legalább az egyik rossz sorozatunk megszakadt. Labdarúgóink persze ezúttal is lemaradtak a maguk nagy seregszemléjükről, a havas-jeges ötkarikás játékokon azonban végre nem csak statiszta szerepre kényszerültünk: 1980 után újra pontot szereztünk, mi több, Torinóban ketten is bejutottak az első hatba: a rövid pályás gyorskorcsolyázók versenyein Huszár Erika egy negyedik, Knoch Viktor egy ötödik helyezést könyvelhetett el.

A négy évvel korábban Salt Lake Cityben négy számban győztes sílövő Ole Einar Björndalen három éremmel gyarapította gyűjteményét, ám most "csak" két ezüstöt és egy bronzot szerzett. Salt Lake City másik hőse, a 2002-ben triplázó horvát Janica Kostelic betegeskedett az olimpia előtt, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményére. Igaz, az alpesisí versenyei során kombinációban így is megvédte címét, szuper-óriásműlesiklásban pedig második lett a duplázó osztrák Michaela Dorfmeister mögött, aki még a lesiklást nyerte meg.

Az idei olimpián hárman voltak, akik három aranyérmet szereztek, s mivel a dél-koreai An Hjun Szun a rövid pályás gyorskorcsolyázásban még egy bronzot is begyűjtött, ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője. Triplázott még honfitársnője, az ugyancsak short-trackes Dzsin Szun Ju, valamint Michael Greis német sílövő is. A legtöbb érmet, szám szerint ötöt azonban Cindy Klassen kanadai gyorskorcsolyázónő vihette haza; egy aranyat, két-két ezüstöt és bronzot.

Forrás: EPA

Cindy Klassen

Ami a további lényeges adatokat illeti, az olimpián nyolcvan ország 2617 versenyzője állt rajthoz a 15 sportágban. A szervezők munkáját 25 ezer önkéntes segítette. A játékokra 930 ezer jegyet adtak el, ez a reméltnél kicsit jobb eredmény; s a legtöbben a helyszínen a svéd győzelemmel zárult férfi jégkorongtorna eseményeit követték nyomon, 328 012-en.

Sajnos Salt Lake Cityhez hasonlóan Torinóban sem maradt el a doppingbotrány. A biatlon női 15 km-es számában ezüstérmes orosz Olga Piljeva pozitív doppingtesztet produkált, így elvették az érmét, és két évre eltiltották. A gyanú árnyéka vetődött az osztrák sílövőkre is, azt követően, hogy csapatot felkereste Walter Mayer edző, aki már Salt Lake Cityben is doppingbotrányba keveredett, és 2010-ig eltiltottak az olimpiai részvételtől. Két versenyző egy rendőrségi razzia után pedig engedély nélkül hazautazott, amiért az Osztrák Olimpiai Bizottság kizárta őket a válogatottból.

Forrás: EPA

Michael Greis

A záróünnepségen Valentino Castellani, a szervezőbizottság elnöke átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől a NOB érdemérmet, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a játékok sikeréhez. Záróbeszédben Rogge kiemelte, hogy Olaszország, Piemonte tartomány és Torino is fantasztikusan megvalósította azt, amit vállalt. "Ez egy igazi, lenyűgöző olimpia volt!" - jelentette ki Rogge.

Majd Sam Sullivan, a következő, 2010-es téli játékoknak otthont adó Vancouver polgármestere - aki fiatalkora óta mozgássérült és kerekesszékben él - átvette az olimpiai zászlót torinói kollégájától, Sergio Chiampariótól. S kell-e mondani, hogy a kanadaiak már javában szervezik a következő téli olimpiát.

Fábik Tibor

Torino 2006/torino2006/index.html