Év sportembere 2003
1900. január 01. 00:00
Kovács Katit már évek óta csak "kajakkirálynőként" szólítják, és nem véletlenül, mert általában ahol elindul, ott nyer is. De nem csak a vízen hódít, hanem a szárazföldön is, hiszen a 27 éves csinos kajakost már tavaly is az év sportolónőjeként szólították színpadra az év végi díjkiosztón, és múlt év decemberében nem talált legyőzőre a Szuperbajnok-gálán sem.
Azt már nyilvánosságra hozták, hogy az úszó Risztov Éva és az öttusázó Vörös Zsuzsa társaságában idén is dobogós lesz az Év sportolója választáson, s nem lenne meglepő, ha a Kongresszusi Központban, december 18-án megint őt találja majd a zsűri a legjobbnak.
A Gainesville-ben rendezett világbajnokságon Kovács Kati négy aranyérmet (K-1 500 és 1000, valamint K-4 200 és 500 méteren) szerzett, s így összesen már 12 vb-győzelemnél jár, továbbá 2003-ban összetett Világkupa-győzelmet aratott.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a 2004-es athéni olimpiáig kíván evezni, azaz addig mindenképpen zuhogni fog az aranyeső.