Cseh László nem nyert érmet 400 vegyesen

Vágólapra másolva!
Cseh László az ötödik, Kerékjártó Tamás a nyolcadik helyen végzett a melbourne-i világbajnokság 400 méteres vegyesúszásának döntőjében. Az aranyérmet az amerikai Michael Phelps nyerte, akit hetedszer ünnepelhetett a közönség a vébén, ráadásul hihetetlen világcsúcsot úszott, két másodpercet javított saját rekordján.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Michael Phelpset és a francia Laure Manaudout választotta a nemzetközi szövetség (FINA) a melbourne-i úszó-világbajnokság férfi és női legjobbjának.

Phelps hét számban győzött, ezek közül ötben világcsúcsot állított fel, egyedül vagy váltó tagjaként. Első lett 200 m gyorson, pillangón és vegyesen, 400 m vegyesen, 100 m pillangón, valamint a 4x200-as gyorsstafétával, illetve 4x100 m gyorson. Csak az utóbbin és a rövidebbik pillangószámban nem javított rekordot.

Manaudou aranyérmet szerzett 200 és 400 m gyorson, előbbin világcsúccsal. Emellett másodikként csapott a célba 100 m háton és 800 m gyorson, és ott volt a 4x200-as gyorsváltóban harmadik helyezett francia válogatottban. Európa-rekordot ért el 100 m háton és 800 m gyorson.

Tizennégy világcsúcs született a vizes világbajnokság úszóversenyein. Ezek közül ötöt az amerikai Michael Phelps ért el, egyedül vagy váltó tagjaként.

A világcsúcslista:
férfiak:
200 m gyors: Michael Phelps (amerikai) 1:43.86 p
100 m hát: Aaron Peirsol (amerikai) 52.98 mp
200 m hát: Ryan Lochte (amerikai)) 1:54.32
200 m pillangó: Phelps 1:52.09 p
200 m vegyes: Phelps 1:54.98
400 m vegyes: Phelps 4:06.22
4x200 m gyorsváltó: Egyesült Államok (Phelps, Lochte, Klete Keller, Peter Vanderkaay) 7:03.24 p

nők:
200 m gyors: Federica Pellegrini (olasz) 1:56.47 p
200 m gyors: Laure Manaudou (francia) 1:55.52 p
50 m hát: Leila Vaziri (amerikai) 28.16 mp
100 m hát: Natalie Coughlin (amerikai) 59.44 mp
400 m vegyes: Katie Hoff (amerikai) 4:32.89 p
4x200 m gyorsváltó: Egyesült Államok (Coughlin, Dana Vollmer, Lacey Nymeyer, Hoff) 7:50.09 p
4x100 m vegyesváltó: Ausztrália (Emily Seebohm, Leisel Jones, Jessicah Schipper, Lisbeth Lenton) 3:55.74 p

(MTI)