Cseh Lászlóról és pólósainkról szólhat a vizes vb

Vágólapra másolva!
Szombaton Melbourne-ben a szinkronúszás selejtezőjével megkezdődik a 12. úszó-, műugró-, hosszútávúszó-, szinkronúszó- és vízilabda-világbajnokság. Ott, ahol az év elején még Roger Federernek, Serena Williamsnak és Marija Sarapovának tapsoltak a nézők a teniszezők Australian Open-viadalán, vagyis a Rod Laver Arénában, jövő vasárnaptól Michael Phelps, Laure Manaudou, s remélhetőleg Cseh László lesz a középpontban. Az első világcsúcs mindenesetre már a rajt előtt megszülethet, tudniillik a "vizes" vb-re 175 országból várt több mint kétezer induló részvételi rekordot jelentene.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]
Kemény Dénes az ellenfelekről

Női válogatottunk címvédőként indul a világbajnokságon, a hölgyeknél azonban jóval kiegyensúlyozatabb a mezőny, kiszámíthatatlanabbak az eredmények, olyannyira, hogy Godova Gábor szövetségi kapitány szerint 7 csapat is esélyes lehet az aranyéremre. Sajnos kézsérülése miatt nem lehet ott a többiekkel Drávucz Rita, de így sem panaszkodhatunk, hiszen a szakvezetés a lehető legerősebb keretet rakta össze.

A 2005-ös vb-bronzérmes kanadaiaknál Patrick Oaten kapitány radikális fiatalításba fogott, s csapatát gyakorlatilag a 2003-as junior világbajnok keretre építette, mondván, a cél a pekingi olimpián való jó szereplés. A nagy öregek közül azonban még mindig ott van az a Cora Campbell, aki kétszer is szerepelt olimpián, s 2004-ben, illetve 2005-ben LEN-kupát nyert az olasz CC Ortigia együttesével.

A spanyolok már azzal kitűnnek, hogy Mar Sanroma személyében női edzőjük van. A szakvezető is fiatal keretet szedett össze, a játékosok nagy része a madridi Ondarreta Alcorcón, illetve a katalán CN Sabadell és CE Mediterrani gárdájában játszik. Kivételt a két légiós, Blanca Gil (ASD Roma, olasz) és a kapus Patricia Del Soto (Olimpiakosz, görög) jelent.

Nem szabad leírni a hollandokat sem, Robin van Galen kapitány ugyanis rutinos játékosokat is visszahívott, így Gillian van den Berg és a kapus Meike de Nooy mellett ismét a keretben található Daniëlle de Bruijn, aki még tagja volt a sydneyi olimpián szereplő válogatottnak is. A csapat március elsején például az olimpiai bajnok olaszokat 14-11-re verte...

Forrás: MTI

Pelle Anikó is sokat tehet a címvédésért

Az itáliaiaknál Mauro Maugeri kapitány négy fiatalt is a mélyvízbe dob, így Francesca Biancardi, Elisa Casanova és Martina Schiavon mellett a másodosztályban (!) szereplő RN Imperia játékosa, Giulia Emmolo is lehetőséget kaphat Melbourne-ben. A keret tagja az ASD Roma pólósa, Valkay Erzsébet is.

A vb-csapat:
kapusok: Horváth Patrícia, Brávik Henrietta
mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Bujka Barbara, Brávik Fruzsina, Györe Anett, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina

Az utolsó négy világbajnokság dobogósai:
1998, Perth: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Ausztrália
2001, Fukuoka: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Kanada
2003, Barcelona: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Oroszország
2005, Montreal: 1. Magyarország, 2. Egyesült Államok, 3. Kanada.