Spanyolország először, Németország másodszor

Vágólapra másolva!
Szerdán már a második csoportkör is elkezdődik a Németország-Lengyelország összecsapással, amelynek pikantériáját elsősorban a hazai válogatottban szereplő, lengyel származású labdarúgók adják, de e mérkőzés előtt még H csoport résztvevői is bemutatkoznak. A kvartett két favoritja, Spanyolország és Ukrajna egymással találkozik, míg Tunézia és Szaúd-Arábia az arab világ legjobbja címét döntheti el.
Vágólapra másolva!

A H csoport másik két együttesének a papírforma szerint leginkább egymás ellen van esélye a pontszerzésre, és a szaúdiak, illetve a tunéziaiak mérkőzésének az adja a pikantériáját, hogy két arab ország találkozik egymással. Ez akár jó ómen is lehet a szaúdiaknak, hiszen ilyen találkozóra eddig egyszer került sor világbajnokságon, 1994-ben Szaúd-Arábia Marokkóval volt egy csoportban, és le is győzte az észak-afrikaiakat, majd továbbment a csoportból.

Az 1994-es szaúdi gárdából ketten is ott lehetnek a Tunézia elleni kezdő csapatban: válogatottsági világrekordot tartó kapus, Mohamed al-Deayea, aki azonban a hírek szerint csak kispados lesz, illetve a csatár Sami al-Jaber - ő kisebb sérüléssel bajlódik, de valószínű, hogy Marcos Paqueta szövetségi kapitány nem hagyja ki legjobb támadóját.

A másik oldalon Roger Lemerre viszont kénytelen így tenni, mert a brazilból tunéziaivá lett Francileudo Santos az egyik előkészületi találkozón rúgást kapott a lábára, és biztosan nem tudja vállalni a játékot.

Ez már csak azért is gond az afrikaiaknak, mert Santoson kívül nincsen igazán gólerős támadójuk, a Toulouse FC csatárának helyettese például az a 19 esztendős Jasszin Csihaui lesz, akitől már a keretbe kerülés is hatalmas meglepetés volt, és eddig csak egyszer játszott a nemzeti csapatban - ehhez képest most valószínűleg kezdő ember lesz...

A várható kezdőcsapatok:
Tunézia: Bumnizsel - Trabelszi, Dzsaidi, Hagui, Ajari - Mnari, Buazizi, Csedli, Namusi - Dzsaziri, Csihaui.
Szaúd-Arábia: Zaid - Al-Dosszari, Al-Montasari, Katran, Fallata - Al-Kariri, Al-Hosszavi, Al-Temjat, Al-Slub - Al-Katani, Al-Dzsaber.