Mateus sem segített a Fekete Antilopokon

Vágólapra másolva!
A Németországban zajló labdarúgó-világbajnokság harmadik játéknapjának legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán Hollandia 1-0-ra legyőzte Szerbia-Montenegrót, míg az egykori gyarmatosítók, illetve gyarmatosítottak csatájában Portugália ugyancsak minimális különbséggel múlta felül Angolát. Az eredményt tekintve Mexikó magabiztosan verte Iránt, a közép-amerikai válogatott játékától azonban így sem ájult el a világ. A tudósító mindeközben összefut egy enyhén spicces ausztrál Ljungberggel, majd valódi angolai gorillatáncban gyönyörködik, hogy végül fájó kosarat kapjon az exkluzív tévékommentárori szerződése miatt nyilatkozatstopra kötelezett José Luis Chilaverttől.
Vágólapra másolva!

Természetesen Kölnben is telt ház fogadta a két válogatottat (jegy pocsékba nem megy ezen a vébén, sőt sok esetben tízszer ennyi is kevés lenne) ezen a pikáns összecsapáson: a volt portugál gyarmat Angola épp Luis Felipe Scolari együttese ellen bizonyíthatott. Több afrikai játékos nyilatkozta a meccs előtt, hogy számukra rendkívüli érzés lesz pályára lépni, a gárdából több futballista is az európai ország klubjaiban profiskodik, az sem ritka, hogy valaki angolai és portugál szülőktől származzon, míg Figueiredo teljesen fehér, anyja és apja is luzitán.

Talán az angolai drukk és megilletődöttség volt az oka, hogy Pauleta már a 15. másodpercben ziccerbe került, és lövése épphogy elkerülte a - klub nélküli - Joao Ricardo kapuját. A negyedik percben viszont már nem kegyelmezett a PSG-csatár, az amúgy nem éppen sprinterbajnok Figo megkerülős cselét és középre gurítását követően csak a kapuba kellett gurítania Pauletának. A közönség rendkívül jól szórakozott már az első percektől, vicces volt a cselezésre készülő Ronaldo botlása, Akwa ollózási kísérlete (a lábai nem nagyon találkoztak a labdával), no meg az, amikor Figót a középkör tájékán letarolta saját csapattársa. Persze foci is volt, Pauleta például a 15. percben, a 16-os jobb sarkáról, kapásból a jobb kapufa mellé lőtt - apró szépséghiba, hogy a csatár lendülő lába az angolai kapus gyomrában landolt.

Nyolc percre rá aztán az első afrikai helyzetnek tapsolhattak a nézők, minthogy a vicces nevű Mateus óriási bombát eresztett meg, majd a piros cipős Akwa - aki nevéhez méltó módon tán célzóvizet ivott, mert - háttal a kapunak most jól és látványosan húzta kapura a labdát, amely picit ment csak fölé.

Forrás: EPA

Figo még cipőt is cserélt, hátha úgy jobban megy




Portugália - önmagához képest - szervezetlen csapat benyomását keltette. Ronaldo, ha kellett, ha nem, cselezgetett, Figo fáradtan mozgott, és Angola egyáltalán nem játszott annyira alárendelt szerepet, mint azt előzőleg sokan gondolták. A "Fekete Antilopok" középpályása, Andre például 20-ről majdnem megtréfálta Ricardo kapust, igaz, a bordómezesek Ronaldója erre azonnal válaszolt - a másik hálóőr, akit szintén Ricardónak hívnak (csak neki keresztneve is van, Joao) bravúrral védte a MU-szélső lövését.

A második 45 percben folytatódott a nyugodt, néhol mókás focizgatás, a portugál drukkerek felhördülve, sipítozva, és persze legtöbbször vastapssal fogadtak minden megmozdulást - például az angolai kapus két momentumát, aki egyszer mellényúlt a labdának egy kapu előtti kavarodásnál, majd később külsővel taccsra "mentett". Már a félidő derekán azért csak védett egy tényleg nagyot Pauleta 18-as távolijánál.

A Ronaldo 2002-es vb-frizuráját "majmoló" Loco a 16-os jobb sarkáról majdnem arcon lőtt egy nézőt, majd a csereként beállt Mantorras (akinek a neve annyit jelent, "leforrázva", amit kiskorában adták neki) a büntetőterület sarkánál lőhetett volna, de elpöckölték előle a labdát, így lyukat rúgott a Benfica-csatár. Figo megpróbált karmesterkedni, felemás sikerrel - még akkor is passzolt, ívelt, amikor talán egy gyors csel után tiszta helyzetbe kerülhetett volna. Na jó, a labdatartása és a technikája még mindig a régi, kérdés, ez mire lesz elég ezen a vébén, Angola ellen bőven elég volt (a középpályás a torna után visszavonul a válogatottságtól).

Az utolsó percben óriási hangpárbajba kezdett a két szurkolósereg, Mateus kapura perdítése után "Angolát" kiáltottak, amire azonnal jött a "Portugál" válasz, csak hát két fokozattal hangosabban, nem véletlenül, mivel a nézőtér 80 százaléka luzitán színekben pompázott. Az 1-0-s meccs zárásaként a csereként beállt Maniche bravúrra - amiből majdnem lepke lett -késztette a kék mezt viselő Ricardo kapust.

Scolari mester nem lehet maradéktalanul elégedett, Ronaldóéknál Mexikó meggyőzőbb teljesítményt nyújtott Irán ellen. A győzelem viszont mindenképp három pontot ér, és ki tudja, Deco talán levesz majd annyi terhet Figo válláról, hogy a kieséses szakaszban bármely csapat ellen jó eséllyel lépjen pályára Portugália.