Ecuador

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Luis Fernando Suárez

Az ecuadoriak kolumbiai mestere 1959. december 23-án született Medellínben, és a helyi Atlético Nacionalban kezdett el futballozni. Szerepelt az U20-as válogatottban, és 1986-ban rövid időre a Deportivo Pereirához szerződött - egyébként azonban egész játékospályafutását az Atlético Nacionalban töltötte, amellyel 1989-ben megnyerte a Libertadores-kupát, majd játszott a Világkupa fináléjában az AC Milan ellen. Ezt követően vonult vissza, és a klub szakmai stábjának tagja lett.

Egészen 1993-ig maradt az egyesületnél, majd a Deportivo Pereiránál vállalt szakvezetői állást, miközben többször is pályaedzőként segítette be a különböző korosztályos válogatottaknál, 1995 és 1998 között pedig az ecuadori szövetségi kapitány, Francisco Maturana asszisztense volt. 1998-ban dolgozott a Millonariosnál, majd egy évre rá visszatért az Atlético Nacionalhoz, és bajnoki címet nyert a csapattal. 2001-ben a Deportivo Calit irányította, majd Ecuadorba szerződött, és a Deportiva Aucas mestere volt, majd 2004-ben felkérték az ecuadori válogatott irányítására.