Akik már a csoportkört sem élték túl

Már csak nyolc válogatott van versenyben a világbajnokságon, ami egyben azt jelenti, hogy a résztvevők háromnegyede számára véget ért a torna. A már búcsúzott 24 együttes közül jó néhány számára a korai búcsú bizony csalódást jelent, más nemzeti csapatok viszont elégedetten távozhattak Németországból - menet közbeni értékelésünk első felében a csoportküzdelme során kiesett 16 országot vesszük sorra.

Az E betűjelű () kvartettről menet közben derült ki, hogy ez a torna "halálcsoportja", amelynek elsősorban Csehország látta kárát. A szimpatikus cseheket az első mérkőzésüket követően mindenki titkos esélyesnek kiáltotta ki, de Jan Koller sérülése sorsdöntőnek bizonyult: mivel a másik klasszis csatár, Milan Baros sem volt teljesen egészséges (Vladimír Smicer pedig kevéssel a torna előtt dőlt ki a sorból), így a középpályásokra túl nagy teher hárult, amit Pavel Nedvedék klasszisuk ellenére sem tudtak elviselni.

De az Egyesült Államok számára is csalódást jelentett a korai búcsú, elvégre az amerikaiak négy éve a legjobb nyolc közé jutottak, és a FIFA világranglistáján is előkelő helyezést foglaltak el. Bruce Arena csapatában a legnagyobb sztár, a támadó középpályás Landon Donovan mondott kudarcot, aki mindhárom találkozót végigjátszotta, de nem tudott emlékezeteset nyújtani, pedig sokat vártak tőle.

Az F csoport () is hozott egy kisebb meglepetést, elvégre a brazilok mellett inkább Horvátországot várták továbbjutónak. A kroátok azonban a jelek szerint kissé lebecsülték a kvartett két másik tagját, mert sem Japánt, sem Ausztráliát nem tudták legyőzni, és ezért csak magukat hibáztatják - Darijo Srna az ázsiaiak ellen tizenegyest hibázott, az auszik ellen pedig kétszer is vezettek Niko Kranjcarék, de nem tudták megtartani az előnyt. A horvátoknál igazából egy gólerős támadó hiányzott, csatáraik közül Ivica Klasnic három összecsapáson csak háromszor, Dado Prso pedig csak egyszer találta el a kaput.

A másik kieső ebben a kvartettben Japán volt, amely nem tudta megismételni a négy évvel ezelőtti teljesítményét - az ázsiaiakból éppen az az agresszivitás hiányzott, ami a hazai vébén megvolt. A mezőnyben gyakran jól tették-vették a labdát, de az ausztrálok ellen az utolsó tíz percben három gólt is kaptak, ami erőnléti hiányosságokra is utal.

A G csoportban () az a két együttes ment tovább, amelyekre előzetesen számítani lehetett, ám más sorrendben, és a kvartettből Togo elsősorban a botrányokkal hívta fel magára a figyelmet. A togóiak igazolták az afrikai futballal kapcsolatos negatív sztereotípiákat, és ezzel bizony nagyon rosszat tettek a fekete földrésznek - mert azért Afrikában azért ennél már jobb a helyzet. Otto Pfister nevét mindenesetre mindenki megismerte Európában...

A Koreai Köztársaság kiesését a futballközvélemény nagyobb része kaján mosollyal szemlélte, mondván, most nem segítették úgy a játékvezetők az együttest, mint négy éve - de a búcsú oka nem ez volt, hanem ugyanaz, mint a japánoknál: nem volt meg a kellő agresszivitás, hiányzott az a sokmozgásos, rengeteg futáson alapuló játék, amellyel korábban (bírói tévedések ide vagy oda) mindenkit lenyűgöztek. És persze most nem ült egy olyan zseniális edző a kispadjukon, mint négy éve: Dick Advocaat egyszer sem tette be a kezdőbe a legjobb formában lévő csatárt, Ahn Jung Hwant, még azután sem, hogy Togo ellen csereként fontos gólt szerzett.

Végezetül a H csoport () következik, amely az előzetes várakozásnak megfelelően alakult. Szaúd-Arábia kisebb meglepetést tudott szerezni a Tunézia elleni döntetlennel, ráadásul azon a találkozón a veterán Sami al-Jaber beírta magát a históriáskönyvekbe azzal, hogy már harmadik vébéjén volt eredményes, de Marcos Paqueta mester ennek ellenére sem tette be őt később a kezdőbe. Sőt, a másik rutinos focistát, Mohammed al-Deayeát sem játszatta, aki így nem tudta gyarapítani válogatottságai számát - szerencséjére a mexikóiaknál Claudio Suárez szintén nem lépett pályára, így a világcsúcs marad a szaúdi portásé.

Tunézia hívei előzetesen valószínűleg úgy számoltak, hogy a nyitómeccset megnyerik a szaúdiak ellen, és akkor bármi lehet, de már az alapvetés rossz volt. Az afrikai együttesből nagyon hiányzott az első számú támadó, Francileudo Santos, aki sérülése miatt csak bő negyedórát játszott a tornán - és így a tréner, Roger Lemerre továbbra is nyeretlennek mondhatja magát a vébéken.