A brazil csajok lenyomták a Kaká-gólt

Hétfőn Petr Cech kapuson kívül még Tomas Rosicky és Tomas Ujfalusi is nyilatkozott az [origo]-nak a cseh-amerikai (3-0) meccsről, hogy aztán kedden megnézzük, miképp figyelik egy német kisváros drukkerei a labdarúgó-világbajnokságot, ha nem lehetnek a helyszínen. A stadion stimmelt, de Bochumban nem rendeztek meccset, a település friss második ligás bajnokcsapatának az otthonában viszont több ezren kilátogattak a focivébés majálisra.

Menjünk azonban sorrendben, az esti brazil-horvát meccs előtt bemutatkozott a G csoport is, 15-től Togo Dél-Koreával, míg 18-tól Franciaország Svájccal mérkőzött. Aki a bochumi belváros frekventált helyén lévő gyorsétterem vb-csalogató táblái alapján akart meccset nézni, az nagyot koppant. Az egyébként nagyon ízletes, csirkehúsos ételeket áruló hely jól felkészült a vébére, hiszen a kivetítője óriási és jól mutat, a kezdési időpontokat azonban összekutyulták, szerintük ugyanis 15 órakor a francia-svájci meccset adja a tévé. Nos, a trükk nem jött be, hiszen a Togo - Dél-Korea összecsapást összesen hárman nézték az étteremben. Az afrikai és az ázsiai csapat mérkőzését már a világbajnokság előtt a legérdektelenebbek között emlegették, egy angol, olasz, német, netán brazil, argentin csapatot komáló európai, vagy éppen magyar drukkert ugyanis nemigen köti le a leggyengébbnek tartott afrikai és a "névtelenekből" álló koreai csapat összecsapása.

Pedig jobban járt, aki ezt a 90 percet választotta, mivel változatos és jó meccset vívott a két csapat. Az Otto Pfister szövetségi kapitányt reinkarnáló gárda (a tréner anyagi viták miatt pár napja felállt, majd mégis visszaült a kispadra) meglepetésre vezetést szerzett. A holland edzőket favorizáló Dél-Korea (négy éve Guus Hiddink - egy kis bírói segítséggel - vb-negyedik helyig vezette An Dzsung Hvanékat, most a szintén németalföldi Dick Advocaat az edző) a második játékrészben fordított, volt itt tehát minden, mi a foci lényege: izgalom, gólok, meglepetés, változatosság, még piros lap is. Mégsem érdekelte a bochumiakat a meccs, a tudósító szállodájában, a földszinti bárban még a televízió sem volt bekapcsolva, pedig máskor tucatnyian, sörrel a kézben izgulnak kedvenceikért.

Azért tette jobban, aki a fenti meccset nézte meg, mert az 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa-bajnok francia válogatott egyelőre 2002-es formáját idézte Svájc ellen - az ázsiai világbajnokságon rúgott gól nélkül esett ki az akkori címvédő. Zinédine Zidane-ék a vb eddigi legunalmasabb meccsén gól nélküli döntetlent játszottak a szintén sótlanul futballozó helvétekkel, aminek persze utóbbi válogatott örülhet - mármint az egy pontnak... Ami a legtöbbeket meglepett, hogy az Arsenalban brillírozó Thierry Henrynak nem volt egy épkézláb megmozdulása a találkozón. Láss csodát: Dél-Korea vezeti a csoportot.

S hogy hová érdemes menni Bochumban, ha a 21 órakor kezdődő brazil-horvát meccset az ország másik végében rendezik? Hát a helyi stadionba. Az egyaránt vb-helyszín Dortmund és Gelsenkirchen között elterülő kisvárosnak bizony újra Bundesliga 1-es csapata van, a Bochum másodosztályú bajnokként, 19 győzelemmel, 9 döntetlennel, 6 vereséggel és 66 ponttal jutott fel újra a legjobbak közé. Talán épp a siker miatti öröm ösztönözte arra a városka, illetőleg a futballklub vezetését, hogy "ingyenmozivá" alakítság a bájos stadionkát. Az 50-70 ezres, óriási és tökéletesen felszerelt vb-arénákhoz szokott szemnek nagyon furcsa volt a "gyermekszékekkel" rendelkező, ütött-kopott lelátójú létesítmény, amelynek viszont rendkívüli volt a hangulata. A metróról leszálló emberek úgy rajzottak a Ruhrstadion felé, mintha csak bajnokit rendeznének. Pedig nem voltak itt játékosok, bírók, sőt még labda sem - két kivetítő, padok, asztalok, székek, virsli- és sörárus, no és egy épp üres nagyszínpad fogadta az otthoni meccsnézés helyett társas drukkolásra vágyó szurkolókat (a háromnegyed kilencig zenélő Gipsy Zakopowerről sajnos épp lemaradtunk). Voltak vagy 3-4 ezren, Magyarországon egy "igazi" focimeccsre is csak ritkán tévednek ki ennyien. Persze a jelenkorban Ronaldinho és Prso még tévén keresztül is nagyobb vonzerőt jelent, mint mondjuk egy Tatabánya-Vasas rangadó.

Kattintson a galériáért!

A játékos elgondolás (a pálya füvén ülve, sörrel a kézben a két sarokba felszerelt - amúgy eléggé méreten aluli - kivetítő bámulása) mögött komoly szervezés volt, palack, kés, robbanószer, pitbull bevitelével ezúttal sem volt érdemes megpróbálkozni, mert a biztonságiak belekukkantottak a táskákba.

Enyhén szólva nincs sok magyar drukker Németországban, ezért nem hitt a tudósító a fülének, amikor magyar szavakat hallott a szerda esti focivébés majálison. Mint kiderült, négy újvidéki magyar (kettőjük Németországban lakik) Szerbia és Montenegró válogatottjának a meccseit követi a helyszínen, de érdekli őket a horvát csapat fellépése is. "Szívesen drukkolnánk mi a magyaroknak, de hát 20 éve nem sok babér termett a csapatnak" - vallotta be egyikőjük, hozzátéve, hogy a szerbek esélyeit illetően nincsenek illúziói: "Nagyon erős ez a csoport, már csak akkor marad esélyünk, ha Argentínát megverjük pénteken Gelsenkirchenben. Rajtunk nem fog múlni, mit ott leszünk a helyszínen, és drukkolni fogunk a csapatnak." A rendkívül barátságos társaságtól végül azzal vettünk búcsút, hogy együtt reméljük, a magyar válogatottnak is eljön egyszer az ideje, és kijut a világbajnokságra, vagy legalább az Eb-re - ha más nem, hát rendezőként...

Kilenckor már parázs volt a hangulat a stadionban, a horvát szimpatizánsok az egyik, a brazilok a másik sarok felé orientálódtak. A legnagyobb népszerűsége - a német hátakon is virító Ronaldinho-felirat mellett - annak a három brazil drukkerhölgynek volt, akik sok mindent eláruló szamba ruhában kiabálták végig a 90 percet. Mivel a trió ráadásként felállt egy padra, nem nagy kockázat kijelenteni, hogy őket legalább annyi férfiszurkoló nézte, mint ahányan Kaká gólját figyelték. A győztes találatot követően egyébként óriási karnevált rendeztek a dél-amerikaiak, óriás zászlójukat lengetve, dobjaikat pergetve örömükben majdnem az egész stadiont magukhoz ölelték, nagyobbakat ugráltak, mint a csoportellenfél Ausztrália kengurui, a táncolást pedig innentől kezdve végképp nem hagyták abba, egészen addig, amíg el nem aludtak a stadion lámpái.