Franciaország

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A válogatott már az első világbajnokságon is szerepelt, pedig 1930-ban csak három európai ország legjobbjai vállalták, hogy elutaznak Uruguayba. A gallok az első mérkőzésüket megnyerték Mexikó ellen (és így egyben a vb-történet első gólját is egy francia játékos, jelesül Lucien Laurent szerezte), de ezután kikaptak az argentinoktól és a chileiektől is, így kiestek.

Négy évvel később Olaszországban a nyolc közé jutásért Ausztria ellen játszottak, és a rendes játékidőben nem született döntés, így hosszabbításra került sor, amelynek során az osztrákok bizonyultak jobbnak, a győztes gól a 118. percben született. Az 1938-as világbajnokságon az első akadályt már sikerrel vették, Belgiumot verték 3-1-re, a negyeddöntőben azonban a címvédő, és későbbi világbajnok Olaszországgal szemben alulmaradtak.

Az 1950-es tornán nem vettek részt, 1954-ben azonban ott voltak, azonban csoportjukból nem tudtak továbbmenni, mivel Jugoszláviától kikaptak, így Mexikót később hiába győzték le. Az első komoly siker 1958-ban jött el, amikor a francia csapat bronzérmet szerzett, de ami még fontosabb, Just Fontaine személyében a galloktól került ki a gólkirály. A csatár a torna során 13 találatot szerzett, és ez a rekord máig nem dőlt meg, senki sem tudott egyetlen vébén ennyi gólt szerezni. Az elődöntőben ugyan egy bizonyos Pelé elhomályosította Fontaine-t, a brazilok 5-2-re nyertek, de a harmadik helyért lejátszott találkozón a francia gólzsák alaposan kitett magáért, hiszen mesternégyest vágott az NSZK-nak.

1958. június 28., Göteborg
Franciaország - NSZK 6-3 (3-1)
Nya Ullevi-stadion, 33000 néző
vezette: Brozzi (argentin)
Franciaország: Abbés - Kaelbel, Lafont, Lerond, Penverne, Marcel, Wisnieski, Douis, Kopa, Fontaine, Vincent. Szövetségi kapitány: Nicolas.
NSZK: Kwiatkowski - Stollenwerk, Wewers, Erhardt, Schnellinger, Szymaniak, Rahn, Sturm, Kelbassa, Schäfer, Cieslarczyk. Szövetségi kapitány: Herberger.
gól: Fontaine (16., 36., 78., 89.), Kopa (27. - 11-esből), Douis (50.), illetve Cieslarczyk (18.), Rahn (52.), Schäfer (84.)

Az 1962-es világbajnokságra a franciák nem kvalifikálták magukat, és 1966-ban sem zavartak sok vizet, utolsó helyen végeztek a csoportjukban Anglia, Uruguay és Mexikó mögött. Az 1970-es, mexikói erőpróbáról is hiányoztak legjobbjaik, akkor sem tudtak kijutni, mint ahogy az 1974-es viadalról is lemaradt a nemzeti csapat. Az 1978-as világbajnokságra azonban felnőtt egy új generáció Michel Platini vezérletével, ám akkor meg bombaerős csoportba került az együttes: a házigazda Argentína és Olaszország is ott volt a kvartettben (na meg Magyarország), és később mindkét gárda a legjobb négyben végzett - a franciák pedig értelemszerűen nem mentek tovább.

Négy évvel később, Spanyolországban viszont Platiniék végre esélyeshez méltóan szerepeltek: magabiztosan vették az első, majd a második csoportkört is (pedig első 90 percüket Anglia ellen elveszítették), és máris a legjobb négy között találták magukat. Az elődöntőben aztán az NSZK volt az ellenfél, és a két csapat egy máig emlékezetes összecsapást vívott, amelyben minden volt, ami egy jó meccshez kell: gólok, hosszabbítás, izgalom, brutális, ámde megtorlatlan szabálytalanság (a német kapus, Toni Schumacher gázolta el Patrick Battistont), majd végül büntetőpárbaj, amelyben a németek bizonyultak jobbnak - a világ futballközvéleményének túlnyomó része pedig a franciákat sajnálta.

1982. július 8., Sevilla
NSZK - Franciaország 3-3 (1-1, 1-1, 2-3), 11-esekkel 5-4
Ramón Sánchez Pizjuán-stadion, 63 ezer néző
vezette: Corver (holland)
NSZK: Schumacher - Kaltz, K.-H. Förster, Stielike, Briegel (Rummenigge, 96.), B. Förster, Dremmler, Breitner, Littbarski, Magath (Hrubesch, 72.), Fischer. Szövetségi kapitány: Derwall.
Franciaország: Ettori - Amoros, Janvion, Bossis, Tigana, Tresor, Genghini (Battiston, 52.; López, 62.), Giresse, Platini, Rocheteau, Six. Szövetségi kapitány: Hidalgo.
gól: Littbarski (17.), Rummenige (102.), Fischer (108.), illetve Platini (26. - 11-esből), Tresor (92.), Giresse (98.)

A bronzmérkőzésre a csalódott franciák tartalékosan álltak ki, és el is veszítették a mérkőzést a lengyelek ellen. Két évre rá aztán megnyerték az Európa-bajnokságot, és 1986-ban megint ott voltak a favoritok között. Magabiztosan tovább is jutottak csoportjukból (amelyben megint ott volt a magyar válogatott is), majd kiverték a címvédő olaszokat, hogy a legjobb négy közé jutásért a brazilokkal mérkőzzenek. A magas színvonalú összecsapás elsősorban arról maradt emlékezetes, hogy a legnagyobb csillagok sorra hagyták ki a tizenegyeseket: a rendes játékidőben Zico, majd a büntetőpárbajban Sócrates és Platini is hibázott, végül pedig a gallok mentek tovább, akik az elődöntőben ismét az NSZK-val futottak össze, és megint kikaptak. Ezúttal azonban komolyabban vették a bronzmeccset, és a belgákat legyőzve legalább a harmadik helyet megszerezték.

A Platini-féle generáció kiöregedésével a francia válogatott teljesítménye kissé visszaesett, pedig később is voltak kiváló játékosaik (Jean-Pierre Papin vagy éppen Eric Cantona), ám sem az 1990-es, sem pedig az 1994-es vébére nem jutottak ki. Különösen utóbbi kvalifikációs sorozat volt emlékezetes, hiszen az utolsó két hazai mérkőzésen mindössze egy pontra lett volna szüksége a gárdának, de előbb Izraeltől, majd Bulgáriától is kikapott, a bolgárok az utolsó percben szerezték a sorsdöntő találatot.

Szerencséjükre 1998-ra nem kellett selejtezniük, hiszen a tornát Franciaországban rendezték, és a hazai pálya ezúttal behozhatatlan előnynek bizonyult, hiszen végül a franciák nyerték meg a trófeát. A csoportból való továbbjutás nem volt nehéz feladat, de ezt követően a gallok alaposan megszenvedtek: Paraguayt a világbajnokságok történetének első aranygóljával verték, Olaszországot tizenegyesekkel búcsúztatták, az elődöntőben a horvátok ellen pedig annak a Lilian Thuramnak a duplájára volt szükség, aki sem előtte, sem utána sohasem volt eredményes a nemzeti csapatban - pedig azóta már 110-szeres válogatottnak mondhatja magát! A döntő ilyen előzmények után meglepően sima volt, és Zinédine Zidane jutalomjátékát hozta, a már akkor is kopaszodó középpályás két gólt is fejelt, a diadalt pedig végül Emmanuel Petit találata biztosította be.

1998. július 12., Saint-Denis
Franciaország - Brazília 3-0 (2-0)
Stade de France, 75 ezer néző
vezette: Belkola (marokkói)
Franciaország: Barthez - Thuram, Desailly, Leboeuf, Lizarazu, Deschamps, Djorkaeff (Vieira, 74.), Zidane, Karembeu (Boghossian, 56.), Petit, Guivarc'h (Dugarry, 66.). Szövetségi kapitány: Jacquet.
Brazília: Taffarel - Cafú, Júnior Baiano, Aldair, Roberto Carlos, César Sampaio (Edmundo, 57.), Leonardo (Denílson, 46.), Dunga, Rivaldo, Ronaldo, Bebeto. Szövetségi kapitány: Zagallo.
gól: Zidane (27., 45.), Petit (90.)
kiállítva: Desailly (68.)

A legutóbbi világbajnokságon a gallok tehát címvédőként szerepeltek, és ennek megfelelően ott voltak az esélyesek között, de ebből semmit sem tudtak realizálni. Rögtön a nyitómérkőzésen kikaptak Szenegáltól (a világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetését okozva), és a folytatás is pocsékra sikeredett: gól nélküli döntetlen Uruguayjal (a mérkőzésen ráadásul kiállították Thierry Henryt), majd 2-0-s vereség Dániától, így a francia válogatott szerzett találat nélkül már a csoportmérkőzések után búcsúzni kényszerült. Ennél most csak jobbak lehetnek...