Angola

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Antonio Figueiredo

A veterán középpályás a legtöbb angolai labdarúgóhoz hasonlóan Portugáliában töltötte pályafutása nagy részét: 23 esztendősen, 1995-ben igazolt az alacsonyabb osztályú Camacha do Madeirába, ahonnan egy évvel később a CD Santa Clara szerződtette. A klubbal többnyire a másodosztályban szerepelt (az 1998-99-es idényben Vincze István is a csapattársa volt), később sikerült feljutnia a legjobbak közé, akkor pedig Vayer Istvánnal játszhatott együtt. Egészen tavaly nyárig a Santa Clarában futballozott, 2005-ben azonban az ugyancsak másodosztályú Varzimba igazolt. Időközben az angolai válogatott egyik meghatározó játékosa lett, a világbajnoki selejtezők során az együttes egyik legjobbja volt. Elsősorban nem a gólszerzés és az akciók támogatása, hanem a védekezés a feladata a középpályán.

Fabrice Akwa

Az angolai válogatott csapatkapitánya már az 1996-os Afrika-kupán is ott játszott - pedig akkor még csak 19 esztendős volt. Pályafutását a portugál Benficánál kezdte, amelynek színeiben tinédzserként mutatkozott be még 1995-ben, a lisszaboniaknál azonban nem tudott megkapaszkodni a legjobbak között. Később játszott az FC Alvercában, majd pedig az Académica Coimbrában, összesen négy évet töltött el a portugál első osztályban. 1998 nyarán intett búcsút Európának, azóta Katarban profiskodik, 2001 és 2005 között a Qatar SC játékosa volt, ahol együtt futballozhatott például az argentin Claudio Caniggiával. Tavaly nyáron az Al-Wakrába szerződött. Az angolai válogatott történetének legeredményesebb futballistája, a vb-selejtezők során öt gólt ért el, köztük a Ruanda elleni találatot, amellyel a csapat kijutott a világbajnokságra. Hazájában valóságos nemzeti hősnek számít.