Fajgyűlölet és erőszak a futballstadionokban

Labdarúgópályák maradnak, vagy csatatérré változnak a német stadionok? - egyesek ezt a túlzónak ható kérdést tették fel a hét végi Bundesliga-forduló után és 187 nappal a világbajnokság előtt, amikor is meglehetősen ritka sportszerűtlenségek szorították háttérbe a futballeseményeket.

A hosszú és sötét múltra visszatekintő brit futballhuliganizmus - legalábbis régi önmagához képest - mára szinte eltűnt a brit pályákról, és ismét családi esemény egy-egy mérkőzés megtekintése.

A hatóságok kezében három fő fegyver van a huligánok megfékezésére: a pártolói tagság, a stadionok számozott ülésrendszere és a zártláncú kamera.

Ma már az első és a másodvonalbeli angol együttesek mérkőzéseire rendkívül nehéz bejutnia annak, aki nem valamelyik csapat nyilvántartott pártoló tagja. A nagycsapatok szurkolói egyesületei mára igen befolyásos rend- és érdekvédelmi szerveződésekké nőtték ki magukat, intézik és figyelik a jegyelosztást, maguk ügyelnek arra, hogy "forróbb" meccseken - például egy Manchester United-Chelsea rangadón - a két csapat hívei ne keveredhessenek össze a lelátókon.

Egy-egy elsőligás mérkőzésre hétről hétre 40-60 ezer szurkoló látogat ki; a tavalyi szezonban az átlagos meccsenkénti közönségszám a Premier League találkozóin megközelítette az 50 ezret. A jegyértékesítésben azonban, amely ma már zömmel az interneten folyik, abszolút előnyt élveznek a bejegyzett pártoló tagok - anyagilag is, mivel a tagságot kedvezményes jegyárakkal ösztönzik a klubok -, és ha marad néhány belépő, amelyet e nyilvántartott szurkolók nem kapkodtak el, az megvehető a pénztárakban, 40-50 fontos (15-18 ezer forintos) áron.

A szurkolók nyilvántartásának egyértelmű előnye, hogy rendbontás esetén könnyen azonosíthatók a vétkesek. Ebben a számozott ülések és a nézőteret pásztázó kamerák is segítik a klubokat és a rendőrséget. Ma már az angol másodosztályban is csak olyan futballcsapat indulhat, amelynek számozott, külön ülésekkel ellátott stadionja van, benne zártláncú kamerarendszerrel. A felvételeket a rendőrségnek kérésre át kell adni, és botrány esetén a kamerák képeit bizonyítékként lehet felhasználni a bíróságon.

A hatóságok eszköztárában szerepel az a 2000-ben kelt törvényi felhatalmazás is, mely alapján a rendőrség - bírósági határozat nélkül - nagyobb nemzetközi mérkőzések előtt bevonhatja az ismert és rovott múltú futballhuligánok útlevelét.

A futballhuliganizmus elleni szigorú jogi fellépést ösztönözték azok a titkosszolgálati információk, amelyek szerint a lelátók közönségébe mind nagyobb számban beszivárogtak a brit szélsőjobb hívei, akik a mérkőzéseket igyekeztek rendbontásra kihasználni. Ma már a nyíltan rasszista incidensek - jóllehet távolról sem példátlanok - meglehetősen ritkák az angol futballpályákon. Ezért a brit sajtó általában felfigyel, ha a hazai klubok színes bőrű játékosait ilyen inzultus éri külföldi meccseken.

A brit lapok széles terjedelemben tárgyalták például a Ferencváros és a Millwall budapesti UEFA-kupa-visszavágóján történteket 2004 szeptemberében. A The Sun, a világ legnagyobb példányszámú, naponta 10 millió olvasóhoz eljutó bulvárlapja annak idején azt írta, hogy a találkozónak "erőszak és rasszizmus adott ronda hátteret". A The Times korabeli tudósítása szerint a Ferencváros közönsége "minden alkalommal, amikor (Paul) Ifill vagy (Marvin) Elliot labdához ért, igazolta rasszista hírnevét".