Féltávhoz értek a világbajnoki selejtezők

Vágólapra másolva!
Többé-kevésbé a féltávhoz értek a világbajnoki selejtezők Európában, és egyelőre a várakozásoknak megfelelően majd mindegyik csoportban rendkívül szoros a küzdelem. Talán csak az olaszok érezhetik viszonylagos biztonságban magukat, hiszen előnyük négy pont a második helyezettel szemben, de a talján drukkerek sem dőlhetnek hátra. Némiképp váratlan meglepetés a francia és a spanyol gárda gyengébb szereplése, míg a pozitív meglepetés kategóriába Szlovákia és Ukrajna sorolható.
Vágólapra másolva!

Ebben a csoportban képtelenség bármiféle jóslásukba bocsátkozni, hiszen elképesztően kiegyensúlyozott szextettről van szó, és veszített pontok tekintetében az első négy helyezett ugyanúgy áll: az utolsó két gárdát, vagyis Ciprust és a Feröer-szigeteket eddig mindannyian legyőzték, egymással viszont kivétel nélkül döntetleneket játszottak. Itt az kerülhet lépéselőnybe, aki végre nyerni tud majd egy rangadónak számító összecsapáson, ám ez eddig nem történt meg.

Mindez elsősorban a francia válogatott számára kíbos, hiszen a gallokat tartották egyértelműen a legesélyesebbnek az elsőségre. A Kékek azonban a jelek szerint még nem tudták kiheverni a nyári Európa-bajnokság utáni generációváltást: akkor világklasszisok egész sora köszönt el a nemzeti tizenegytől.

Zinédine Zidane, Bixente Lizarazu, Lilian Thuram és Claude Makelele mondott búcsút a címeres meznek, és elsősorban Zidane hiánya jelent pótolhatatlan űrt, a gallok gyengébb szereplése elsősorban a támadó részleg pocsék teljesítményének köszönhető.

Míg az új védelem viszonylag gyorsan összeállt, a csatársorban pedig csak az volt a kérdés, hogy David Trézéguet sérülése alatt ki legyen Thierry Henry partnere, addig középen Raymond Domenech mester több variációt is kipróbált, sikertelenül.

Ebben a csapatrészben csupán Patrick Vieira volt kihagyhatatlan, a támadó középpályások közül azonban szerepelt már Vikash Dhorasootól kezdve Jérome Rothenen és Ludovic Giuly-n keresztül egészen Florent Maloudáig és Robert Piresig szinte mindenki, aki csak szóba jöhet, de a játék egyikükkel sem ütötte meg a kívánt mércét. Pirest ráadásul az utóbbi időben már meg sem hívják a válogatottba, így a kreativitás szinte teljesen kiveszett a francia csapatból - a hat meccsen szerzett öt gól elképesztően kevés.

A svájciak jó szereplése alapvetően azért nem olyan váratlan, elvégre a helvétek már az Eb-n is ott voltak, ráadásul nekik rengeteg fiatal tehetségük van, de a gárda valószínűleg a saját rendezésű, 2008-os kontinensviadalra érhet össze igazán.

Ezzel együtt nem lehet kizárni, hogy a vébére való kijutás is összejön a számukra, hiszen Köbi Kuhn mesternek van egy vérbeli gólvágója Alexander Frei személyében, a csapat rendkívül masszív védelemmel rendelkezik, amelyben rutinos és rendkívül fiatal focista is akad, és a hátralévő három rangadó közül kettőt otthon játszhatnak majd.

Utóbbi szempontot figyelembe véve az írek vannak a legkedvezőbb helyzetben, mert ők mind a három döntetlenjüket idegenben érték el, és ha a riválisok közül csak kettőt elkapnak hazai pályán, akkor a második helynél rosszabb pozíciót aligha érhetnek el. Márpedig Brian Kerr vezérletével az írek a Landsdown Roadon még veretlennek mondhatják magukat...

Az írek egyébként rendkívül masszív alapcsapattal rendelkeznek, hét olyan focista is akad, aki mindegyik vébéselejtezőn ott volt a kezdő tizenegyben, és Robbie Keane is csak sérülés miatt hiányzott az első két összecsapásról. A gárda hét góljából egyébként négyet ő ért el, kettőt pedig csatártársa, Clinton Morrison szerzett - rajtuk kívül csak Andy O'Brien volt eredményes.

De nem szabad leírni a vezető kvartett leggyengébbnek tartott együttesét, az izraelieket sem, hiszen a szentföldi gárda nem akármilyen küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot. Benayounék a franciák elleni gól nélküli döntetlen, illetve a Ciprus elleni idegenbeli győzelem kivételével mindegyik meccsükün hátrányból álltak fel, és háromszor fordult elő, hogy az utolsó tíz percben szerzett találattal szereztek pontot vagy pontokat.

a további program
Feröer-szigetek - Svájc (2005. június 4.)
Írország - Izrael (2005. június 4.)
Feröer-szigetek - Írország (2005. június 8.)
Franciaország - Feröer-szigetek (2005. szeptember 3.)
Svájc - Izrael (2005. szeptember 3.)
Ciprus - Svájc (2005. szeptember 7.)
Feröer-szigetek - Izrael (2005. szeptember 7.)
Írország - Franciaország (2005. szeptember 7.)
Ciprus - Írország (2005. október 8.)
Franciaország - Svájc (2005. október 8.)
Izrael - Feröer-szigetek (2005. október 8.)
Franciaország - Ciprus (2005. október 12.)
Írország - Svájc (2005. október 12.).