Paralimpia: Sors és Kovács is negyedik lett 200 vegyesen

Vágólapra másolva!
Egyaránt a negyedik helyen végzett a Kovács Ervin és Sors Tamás a pekingi paralimpia 200 méteres vegyesúszó számában. A különböző sérültégi kategóriában induló versenyzők közül Kovács Ervin 3:12.02 perces időt ért el, Sors 2:21.42 perc alatt ért célba.
Vágólapra másolva!

Öt magyar úszó száll vízbe pénteken a pekingi paralimpián.

Kovács Ervin 100 m mellen próbál a három negyedik helye után előrébb végezni. A versenyző 2000-ben Sydneyben ebben a számban harmadikként zárt. A magyar küldöttség legeredményesebb tagja, Sors Tamás (egy arany-, egy bronzérem, egy 4. hely) ezúttal 400 m gyorson áll rajthoz.

Ráczkó Gitta 100 m mellen indul, ebben a számban 1996-ban Atlantában és 2004-ben Athénben egyaránt bronzérmes lett. Ugyanebben a sérültségi kategóriában száll vízbe Illés Fanni is.

Szintén 100 m mellen, csak másik kategóriában Engelhardt Katalin képviseli majd a magyar színeket.

A sportlövő Gurisatti Gyula a legerősebb számában, szabadpisztoly 50 méteren indul, 2007-ben az Európa-bajnokságon negyedik lett ebben a szakágban.

A vitorlázó Pegán Zoltán a 15. helyről folytatja szereplését a 2,4 MR osztályban.