Benedek ötödször, Lever 60 évesen olimpiázik

Vágólapra másolva!
Július elején pályafutása 55. nemzeti bajnoki címét gyűjtötte be a franciák elnyűhetetlen kerékpárosa, Jeannie Longo. Az olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó Pekingben is rajthoz áll, ez lesz a hetedik ötkarikás részvétele. Jasna Sekaric hatodszor, Dara Torres ötödször vág neki az olimpiának, mindketten éremeséllyel. A magyar olimpiai csapatban két olyan sportoló vívta ki az olimpiai kvótát, aki korábban négyszer már részt vett ötkarikás játékokon: a vívó Kovács Iván és a pólós Benedek Tibor. Utánanéztünk az olimpiák leggyakorlottabb résztvevőinek.
Vágólapra másolva!

Az eddigi legeredményesebb szerb olimpikon, Jasna Sekaric viheti majd a szerb zászlót a pekingi olimpia megnyitóünnepségén. A Szerb Olimpiai Bizottság közleménye szerint a javaslatot ellenszavazat nélkül fogadták el.

Sekaric 1965. december 17-én született Eszéken. Eddig öt olimpián vett már részt, először 20 évvel ezelőtt, Szöulban, ahol rögtön aranyérmet szerzett légpisztolyban és bronzot sportpisztolyban.

1992-ben, Barcelonában légpisztolyos ezüstéremig jutott - úgy, hogy ugyanolyan eredményt ért el, mint a győztes Marina Logvinyenko.

A 1996-os atlantai olimpia volt az egyetlen, ahol nem szerzett érmet. 2000-ben és 2004-ben egyaránt ezüstéremig jutott légpisztolyban.

Karrierje során háromszor nyert világbajnokságot (Budapest 1987, Szarajevó 1989, Milánó 1994) és négyszer Európa-bajnokságot. Összesen 90 érmet szerzett a különböző világversenyeken.

Háromszor választották a világ legjobb sportlövőjének (1990, 1994, 1995), a nemzetközi szövetség 2000-ben az évszázad sportlövője címmel jutalmazta.

Mint Vang Ji-fu
Jasna Sekaric neve a Távol-Keleten is ismert, főleg, amióta egy kínai lapnak azt merészelte nyilatkozni, olyan híres hazájában, mint Vang Ji-fu Kínában. Az említett sportlövő 1984 és 2004 között 6 olimpián vett részt, összesen 2 arany-, 2 ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Jelenleg a kínai sportlövők edzője.