Korcsolyázóként nyert olimpiát a kerékpáros

Vágólapra másolva!
A nagypályás gyorskorcsolyázók szombaton délután a női 5000 méteres versennyel búcsúztak el a téli olimpiától, s a sportág torinói záró számában az aranyérmet a kanadai Clara Hughes szerezte meg. Hughes az 1996-os atlantai nyári olimpián még kerékpárversenyzőként szerzett két bronzérmet.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szombaton fegyelmi bizottságot hozott létre, melynek feladata az osztrák csapat körül kirobbant doppingbotrány kivizsgálása.

A háromfős testületben Thomas Bach, a NOB alelnöke, Denis Oswald, a végrehajtó bizottság tagja és a sportolói bizottság képviselőjeként Szergej Bubka kapott helyet.

A bizottság feladata annak megállapítása, hogy az osztrákok megszegték-e a hatályos doppingszabályokat. Ezenkívül a testületnek állásfoglalást kell megfogalmaznia az olasz rendőrség eljárását illetően.

Az osztrákok hivatalos panaszt tettek a rendőrök ellen, akik állításuk szerint óriási rendetlenséget hagytak maguk után a csapat szálláshelyén a razziájuk során. A rendőrség azt állította, hogy szó sem volt felfordulásról, és ezt videofelvételekkel is bizonyítani tudja.

Összehangolt rendőri-orvosi akció keretében tíz osztrák sífutót, illetve sílövőt vetettek alá doppingellenőrzésnek szombat este, azután, hogy kiderült, a csapatnál járt Walter Mayer edző, akit korábban a 2010-es vancouveri játékokig eltiltottak az olimpiai részvételtől. Mint később kiderült, valamennyi minta negatív lett.

A tréner azért nem lehetett ott hivatalosan az osztrák csapattal a mostani játékokon, mert 2002-ben, Salt Lake City-ben részese volt vérátömlesztéses doppingügyeknek.

(MTI)