Athén 2004: tündöklések és bukások

 

Számos tanulsággal szolgál a vasárnap véget ért XXVIII. Nyári Olimpiai Játékok éremtáblázata - és nem csak nekünk, magyaroknak.

A legfeltűnőbb mindenképpen Kína bámulatos ütemű előretörése. A távol-keleti ország sportolói már Sydneyben is ott lihegtek a második helyezett oroszok nyakán, Athénban azután egyértelműen lekörözték őket. (Jelképesnek is nevezhető a második helyen történt őrségváltás szempontjából a női röplabda döntő, amelyben Kína válogatottja 0-2-es játszmaállásról tudott fordítani Oroszország ellen, s 3-2-re megnyerte az aranyért vívott, hallatlanul izgalmas csatát.)

Feltétlenül figyelmet érdemel, hogy Kína sportolóival már nem csupán a hagyományos "kínai sportágakban" (asztalitenisz, tollaslabda, műugrás, lövészet, torna) kell számolni. A hatalmas ország képviselői sokat fejlődtek úszásban, atlétikában, sőt: teniszben is. Utóbbira példa, hogy a női párost egy kínai duó nyerte. Az atlétikai versenyek egyik legnagyobb szenzációját pedig Hszing Huj-na szolgáltatta: a nők tízezer méteres síkfutó számában, roppant taktikusan versenyezve, a hajrában verte meg a győzhetetlennek hitt etióp és kenyai riválisokat.

A következő nyári olimpia házigazdájaként Kína nyilvánvalóan rengeteg pénzt és energiát fektet az élsportba (s gyaníthatóan a tömegsportra is többet áldoz, mint számos, nála tehetősebb európai állam). Hogy a robbanásszerű fejlődés mennyire tulajdonítható az egyéni tehetségnek, a fanatizált sportolóknak és a kőkemény edzésmunkának, illetve mekkora szerepet játszik benne az "orvosi rásegítés", az nem ennek az írásnak a témája. Tény viszont, hogy Sydneyvel ellentétben - amikor a kínai sportvezetés az olimpia előtt pár nappal kizárt a küldöttségből több mint 20, doppingolás gyanújába keveredett sportolót - Athénban egyetlen kínai versenyző sem akadt fenn a roppant szigorú ellenőrzésen.

Még Kínánál is nagyobb ugrást hajtott végre az éremtáblázaton Japán, amely több mint megháromszorozta aranyérmeinek a számát (5 helyett 16) Sydneyhez képest, s a 15.-ről az ötödik helyre lépett előre. (Az egyik arany Annus Adrián nyakából került át a japán kalapácsvetőébe...) Az előrelépésben szerepük van az atlétáknak éppúgy, mint az úszóknak és a több évtizedes hervadozás után ismét a világ élvonalába emelkedett férfi tornászoknak.

Ausztrália Athénban megmutatta, hogy a négy évvel ezelőtti negyedik hely az éremtáblázaton nem csupán a hazai pályának volt köszönhető: a kenguruk földjének versenyzői 16 helyett ezúttal 17 aranyat gyűjtöttek, 49 érmük tekintélyt parancsol. Ezzel szemben inkább sajnálatosnak mondható a németek szereplése. Az 1992-es barcelonai játékokon még biztos harmadik helyezett csapat hanyatlása szinte feltartóztathatatlannak tűnik. Atlantában már leszorultak a dobogóról (éppen Kína előzte meg őket), Sydneyben Ausztrália is eléjük került (5. hely), Athénban pedig be kellett érniük az éremtáblázat 6. helyével. A 14 elsőséget úgy érték el, hogy roppant gyengén szerepeltek a korábbi játékokon biztos éremszállító úszóik és atlétáik. (Az utóbbiak 1912 óta nem mutattak ilyen gyenge formát, arra pedig több évtizede nem volt példa, hogy német aranyérem nélkül záruljanak az olimpiai úszóversenyek.) Ha nincs a kajak-kenusok remek hajrája (4 arany és 3 ezüst), a 420 fős német delegáció még inkább lógó orral térhetne haza.

A mieink hajszálra "lekopírozták" a Sydneyben elért éremgyűjteményt, s a rangsorban is megőrizték 13. helyüket. Még szebb lehetne a zsákmány és előkelőbb a helyezés, ha... Hát igen, Athénban meg kellett érnünk azt, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: a magyar nehézatléták jelentették az olimpia negatív szenzációját. A visszavont érmeket tekintve 2 arannyal és 1 ezüsttel a mieink vezetik - toronymagasan - a dicstelenség csarnokába beiratkozott nemzetek listáját.

Gyurcsány Ferenc (még) sportminiszter szavai szerint az athéni olimpikonok felkészítésére 1,8 milliárd forintot fordított a kormány az adófizetők pénzéből, azaz háromszor annyit, mint a 2000. évi játékok előtt. Ez az összeg azonban - mint láttuk - csak arra volt elegendő, hogy megőrizzük helyünket a vetélkedő nemzetek rangsorában. Hogy mennyibe fog kerülni az adófizetőknek a 2008-as pekingi olimpia, az a jövő titka. Miként az is, lehet-e "tisztán" és tisztességesen felkészülve eséllyel harcba szállni az olimpiai érmekért. Az Athénban látottak alapján indokolt az óvatos borúlátás.