Annus Adrián olimpiai bajnok kalapácsvetésben

Vágólapra másolva!
A kalapácsvető Annus Adrián megszerezte a magyar csapat harmadik aranyérmét, miután 83,19 méteres dobását senki nem tudta túlszárnyalni. A második helyen a japán Morofusi, a harmadikon a fehérorosz Tyihon végzett. Pars Krisztián hatodik lett.
Vágólapra másolva!

"Amikor megláttam Murofusi utolsó dobásának eredményét, rettenetesen megkönnyebbültem" - vallotta be Annus. "Jó formában voltam és arra koncentráltam, hogy kihozzam magamból azt az eredményt, amire tudtam, hogy képes vagyok. Most 31 éves vagyok, így még egy olimpia valószínűleg nem fér bele a pályafutásomba, ezért most igyekeztem odatenni magamat. De a világbajnokság még motivál, hiszen Magyarországnak még nem volt vb-aranyérmese."

Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára: "A svéd király ült mögöttem, rettenetesen örült és kiabált Holm és Olsson sikerénél, majd amikor lemérték Murofusi utolsó dobását, én tettem így, ekkor rám nézett, s gratulált. Így tett Albert monacói herceg is. Ez fantasztikusan nagy eredmény, Annus nemcsak Magyarország, hanem Szombathely hírét is tovább öregbítette a világban."

"Még alig kezdődtek el az atlétikai versenyek, de már az elején minden úgy alakult, ahogy legszebb álmainkban" - nyilatkozta Mérei László szakmai igazgató. "Igazán két esélyese volt a versenynek, Annus és a japán, s teljesen megérdemelten magyar győzelem született. De holnap is lesz miért szorítani, hiszen következik a diszkoszvetés fináléja három magyarral."

A két legyőzött, Murofusi és Tyihon egyaránt elismerően beszélt Annus teljesítményéről. "Adriánt ma nem lehetett legyőzni, nagyon erős volt." - szögezte le Tyihon. "Gratulálok Annusnak, megérdemelte az aranyérmet." - mondta Murofusi.

A 22 éves Pars Krisztián, aki először szerepelt felnőtt világverseny döntőjében, kissé elégedetlen volt magával: "Szerettem volna 80 méter fölött dobni, úgy éreztem, erre képes vagyok, de valahogy nem sikerült. Pedig azzal bronzérmet lehetett volna nyerni. Csalódott persze nem vagyok, kezdésnek ez nem volt rossz."

Annus Adrián folytatta a magyar kalapácsvetők dicsőséges olimpiai szereplését, ebben a számban a kilencedik ötkarikás érmet szerezte, az ötödik aranyat. Előtte utoljára a pályafutását idén befejező Kiss Balázs állhatott dobogó legfelső fokára 1996-ban Atlantában. Annus egyben a magyar atlétika 10. olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be (11 ezüst és 17 bronz a további mérleg).

Eredmény:
férfi kalapácsvetés, olimpiai bajnok:
ANNUS ADRIÁN (MAGYARORSZÁG) 83,19 m
2. Murofusi Kodzsi (Japán) 82,91
3. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 79,81
4. Esref Apak (Törökország) 79,51
5. Vagyim Gyevjatovszkij (Fehéroroszország) 78,82
6. PARS KRISZTIÁN 78,73.

(MTI)