Nagy Tímeáé az első magyar arany Athénban

Vágólapra másolva!
Nagy Tímea a nőipárbajtőr-döntőben 15-10-re verte a francia Laura Flessel-Colovicot, és ezzel megszerezte az athéni magyar küldöttség első aranyát, egyben az olimpiák történetében a 150. magyar aranyérmet. Mincza Ildikó a bronzmeccsen 15-12-re kikapott a francia Nisimától, így a negyedik helyen végzett.
Vágólapra másolva!

Akárcsak négy éve Sydneyben, Athénban is a párbajtőröző Nagy Tímea nyerte a magyar küldöttség első aranyérmét. A Honvéd versenyzője a szakembereket is elkápráztató teljesítménnyel védte meg a címét.

"Megvédeni az olimpiai bajnoki címet sokkal nehezebb, mint az elsőt megszerezni" - mondta Szabó Bence szövetségi kapitány, aki a csapattal 1988-ban Szöulban, egyéniben pedig 1992-ben Barcelonában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. "Ráadásul Nagy Tímea úgy vívta ki az újabb diadalt, hogy közben gyermekeket nevelt és küzdött a csapatba kerülésért. Már reggel az első asszóknál érezni lehetett, hogy Nagy és Mincza is kitűnő formában van, ez volt az a nap, amikor nagyon egyben voltak. Nagy Tímea a döntőben szinte kottából játszott, a párbajtőrvívás minden elemét a legmagasabb színvonalon mutatta be."

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki maga is párbajtőrben nyert ötkarikás aranyérmet osztotta Szabó Bence véleményét. "A párbajtőrvívás magasiskolája volt, amit Nagy Tímea bemutatott, és tette ezt a legnagyobb tétre menő verseny, az olimpia döntőjében, erre nagyon-nagyon ritkán van példa. Persze a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző személyében nagyszerű edzője van, a tudása technikai részére ez a magyarázat" - nyilatkozott Schmitt Pál.

Kovács Tamás, a vívószövetség főtitkára is felső fokon beszélt az egy hét múlva a 34. születésnapját ünneplő Nagy Tímea teljesítményéről. "Egyszerűen hihetetlen, milyen káprázatosan, megbízhatóan, iskolázottan vívott egész nap. Főleg azok után csodálatos ez, hogy még a csapatba kerülésnél is rezgett számára a léc. Kétgyerekes családanyaként védte meg olimpiai bajnoki címét, ez példa lehet az ifjúság számára."

"A negyeddöntő után azt mondtam, hogy két érmet szeretnék, de így, hogy az egyik arany, kiegyezek eggyel is. Nagy Tímea fantasztikus produkciót mutatott be, sugárzott róla a magabiztosság" - fogalmazott Gémesi György, a vívószövetség elnöke.

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter is az Elenikó vívócsarnokban szurkolta végig a döntőt. "A vívás fantasztikus sportág, elképzelhető, hogy amikor a szurkolók idegei pattanásig feszülnek az utolsó tus előtt, milyen érzésük lehet a versenyzőknek a páston. Nagy Tímea két gyerekkel csinálta végig a felkészülést és ezt az olimpiát az újabb diadalig, egyszerűen csodálatos dolgot művelt. Sydneyben is ő szerezte az első aranyat, így reménykedhetünk, hogy hasonló lesz a folytatás is, és megismételjük az akkori teljesítményt. És nagyon sajnálom Mincza Ildikót" - mondta a sportminiszter, aki hétfőn visszarepül Budapestre és pénteken látogat el újra Athénba.

(MTI)