Mandula és Czink is az első körben búcsúzott

Vágólapra másolva!
Mandula Petra és Czink Melinda is kiesett az athéni olimpia női tenisztornájának nyitófordulójában. Czinket a papírformának megfelelően a címvédő amerikai Venus Williams búcsúztatta két sima játszmában (6:1, 6:2), míg Mandula szintén két szettben (6:3, 6:4) kapott ki  a tizedik helyen kiemelt svájci Patty Schnydertől.  
Vágólapra másolva!

Czink Melinda befejezte szereplését az athéni olimpia teniszversenyén, miután Kapros Anikó oldalán párosban 2 óra 10 perc alatt három játszmában vereséget szenvedett Morigami Akikókótól és Obata Szaoritól.

Női páros, 1. forduló:
Morigami Akiko, Obata Szaori (japán) - Czink Melinda, Kapros Anikó 3:6, 7:5, 6:3

A kavargó szél és a nagy hőség alaposan megnehezítette a játékosok dolgát, s a körülményekhez a japánok alkalmazkodtak jobban, brékelték Czinket, s 2:0-ra vezettek. Ezután magára talált a magyar kettős, főként Kapros teniszezett jól, de társa is feljavult, s szép megoldásokkal először egyenlítettek, majd 2:3 után zsinórban négy gémet megnyertek és 37 perc alatt szettelőnyhöz jutottak.

A folytatás kiegyenlített volt, majd a második játszma hajrájában egymásnak ütközött a két magyar lány, s ez végzetesnek bizonyult. Kapros ugyanis combsérülést szenvedett, s állapota az orvosi kezelés ellenére egyre rosszabb lett. A japánok 49 perc alatt megnyerték a második játszmát, majd a harmadikban is csak kevés esélyt adtak hősiesen küzdő ellenfelüknek.

"Melinda térde beleütközött a combomba, s az orvos azt tanácsolta, hogy adjam fel a mérkőzést. Ezt nem is értettem, természetesen folytattam. Most nagyon fáj a lábam, de szó sem lehet arról, hogy ne játsszak egyesben Daniilidu ellen" - mondta a mérkőzés után a hatalmas fájdalmakkal küszködő Kapros, aki ekkor majdnem elsírta magát.