Négy aranyat lapátoltak kajak-kenusaink 1000 méteren

Vágólapra másolva!
A magyar válogatott összesen négy arany- és egy bronzérmet szerzett a poznani, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti 1000 m-es döntői során.
Vágólapra másolva!

Szombaton kora délután a 200 m-es előfutamokkal, majd a középdöntőkkel folytatódott a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság.

A világbajnok Paksy Tímea, Patyi Melinda kajakos duó első, a k-1-ben induló Kadler Viktor és Paksy, illetve a c-2-ben versenyző Bozsik Attila, Kovács Gergely páros, valamint a Kadler, Beé István, Babella Balázs, Boros Gergely kajakos csapat egyformán második lett, így egyenes ágon a fináléba került. Gyertyános Gergely és Babella (k-2) ugyan csak a harmadik helyen végzett futamában, de ez is elég volt a döntőbe jutáshoz.

C-1-ben Malomsoki Sándor hatodikként ért a célba, de középfutamra kényszerülve is kiharcolta a döntőbe jutást, így a legrövidebb táv valamennyi fináléjában lesz magyar egység. A nőknél k-4-ben (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga), a férfiaknál pedig c-4-ben (Malomsoki, Kovács, Belicza Béla, Vasali László) csak döntőt rendeznek.

Vasárnap, az Eb zárónapján 9 órától az 500 m-es, 14 órától pedig a 200 m-es döntőkre kerül sor. A hosszabb távon nyolc magyar hajó száll vízre.