Áldatlan athéni állapotok 100 nappal az olimpia előtt

Vágólapra másolva!
Szerdától már csak 100 nap van hátra az athéni olimpia augusztus 13-ai nyitó ünnepségéig, és a görög szervezők az egyre gyűlő elmaradások miatt már csak a csodában bizakodnak.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy a korábban meghirdetett útvonallal ellentétben mégsem érinti Ausztráliát az Olümpiában március 25-én meggyújtott olimpiai láng. A görög szervezők ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy az ötödik kontinensen is saját biztonsági személyzetük kísérje az ötkarikás játékok jelképét, de Új-Dél-Wales és Victoria szövetségi államok hallani sem akarnak erről.

"A mi törvényeink szerint csak a rendőrség biztosíthat belföldi eseményeket" - szögezte le John Coates, az ausztrál olimpiai bizottság elnöke.

A fáklya elvileg június 4-én érkezett volna meg a legutóbbi ötkarikás seregszemle helyszínére, Sydneybe.

Az eredeti tervek szerint az olimpiai láng útja során 27 országban 78 ezer km-t tesz meg, mielőtt visszatér a XXVIII. játékok augusztus 13-án sorra kerülő megnyitójára. Az 1936-os debütálás óta most először mind az öt kontinenst érinti a staféta, amelyben 300-500 méter erejéig mintegy 11 ezer futó kap lehetőséget. A láng valamennyi korábbi nyári olimpiai helyszínen megfordul majd, illetve rendezőjelölteknél is "látogatást tesz". A legtöbb városban, szám szerint négyben, az Egyesült Államok fogadhatja.