Meztelen szurkolóról, botrányba került világbajnokról és Boris Becker megdöbbentő vallomásáról szólt a szerdai nap

fbl Horizontal
Mbappé (középen) a vb után sem pihen, máris edzésbe állt
Vágólapra másolva!
Ugyan vasárnap véget ért a katari labdarúgó-vb küzdelmei, továbbra is az argentinok győzelmével zárult torna utózöngéi kerültek reflektorfénybe, de a börtönből kiszabadult Boris Becker is főszerepet kapott az interjúja miatt, amelyben megdöbbentő titkokat árult el. A szerdai nap is rengeteg érdekességet hozott ezzel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A friss világbajnok argentin válogatott hazatérésének annyira örült egy nő, hogy a nyílt utcán anyaszült meztelenül ünnepelt. Lionel Messinek azonban nem sok örömre volt erre, ugyanis előbb megrohamozták a házát, majd a FIFA bejelentette, hogy a hétszeres aranylabdás klasszist tartja a világ legjobbjának, de végül a nemzetközi szövetség meggondolta magát.

Míg az argentin játékosok Buenos Airesben ünnepelnek és pihenik a vb fáradalmait, addig a franciák legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé olyat tett, amire kevesen számítottak. Egy másik 2018-as világbajnok, a szintén francia válogatott Benjamin Pavard viszont nagy bajba került, miután komoly vádakkal gyanúsították meg, többek között azzal, hogy titkos öltözői információkat szivárogtatott ki a sajtónak.

Mbappé (középen) a vb után sem pihen, máris edzésbe állt Forrás: AFP/Franck Fife

Boris Becker korábbi teniszsztár interjút adott, amiben az adócsalásért elítélt sportoló megdöbbentő részleteket tárt fel a börtönben töltött hónapjairól.