Thuramnak elege lett, kísérteni fog a Mutu-büntető

Vágólapra másolva!
Lilian Thuram és Claude Makelele nem kíván többet pályára lépni a francia labdarúgó-válogatottban. Előbbi az olaszoktól elszenvedett 2-0-s keddi vereséget követően jelentette be döntését, utóbbi az M6 francia televíziós csatornán csak megerősítette korábbi elhatározását. A francia sajtó Raymond Domenech lemondását követeli, az olaszok ünnepelnek, a románok csalódottak.
Vágólapra másolva!

"Tündérmese", "Boldogság Olaszországnak" - ilyen és hasonló címekkel jelentek meg beszámolók az olasz lapokban azután, hogy a labdarúgó-válogatott kedd este 2-0-ra legyőzte a franciák nemzeti együttesét, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe az Európa-bajnokságon.

A kommentárok "varázslatos estéről", "csodálatos éjszakáról" szólnak.

"Túl szép" - ez a felütése a Gazzetta dello Sport vezércikkének, melynek szerzője kitér arra, hogy az olasz csoda a románokat legyőző hollandoknak (is) köszönhető. "Tapsot érdemel a sportszerűségük" - olvasható az értékelésben, melyben helyet kap "Pirlo klasszisának" és "De Rossi erejének" megsüvegelése is.

A Corriere dello Sport "az azzurrók nagy zürichi estéjéről" ír, egyben emlékeztet arra, hogy az olaszok harminc éve először győzték le 90 perc alatt a franciákat. A lap kiemeli "Donadoni alázatosságát", azt, hogy levonta a tanulságot a hollandok elleni 0-3-ból, és öt helyen is változtatott az összeállításon, miközben ostorozza a "dölyfös" Domenechet, akinek az a "zseniális ötlete támadt", hogy nem válogatja be David Trézéguet-t.

A Corriere della Sera értékelése szerint egy jó olasz csapat verte meg a franciákat. Az újság örömmel nyugtázza, hogy ismét a 2006-os világbajnokságon tapasztalt szellemiség jellemzi az együttest, amely elkezdett "valamiféle csapatjátékot produkálni".

"Ez a csapat nem hal meg soha " - véli a Repubblica, "agóniának és feltámadásnak" értékelve a csoportszakaszt.

Az olasz lapok egyöntetűen megjegyzik, hogy a franciák balszerencsések voltak, amikor elvesztették "harcosukat, Ribéryt", a tizenegyest összehozó Abidal kiállítását viszont jogosnak ítélték.

A franciák teljesítményét a Gazzetta dello Sport foglalta össze a legszemléletesebben: "Pusztán a fizikumra építve, játék és gondolat nélkül tíz emberrel futballozott a francia csapat, amelynek még cseréi sem voltak".

A siker nyomán természetesen már a spanyolok elleni negyeddöntő is terítékre került, a kilátásokat illetően ismét óvatos optimizmus érzékelhető.