Terim marad, Löw tanulna, Domenechet kirúgnák

Vágólapra másolva!
Két nappal a svájci-osztrák közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság utolsó mérkőzése után a Török Labdarúgó Szövetség bejelentette, négy évvel meghosszabbította Fatih Terim szövetségi kapitány szerződését. Közben Franciaországban a L'Equipe szavazásán a megkérdezettek több mint fele szerint távoznia kell Raymond Domenech szakvezetőnek.
Vágólapra másolva!

A királyi családnál, a madridi Zarzuela-palotában vendégeskedett kedden a friss Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott.

A 23 játékos a leköszönő szövetségi kapitány, Luis Aragonés vezetésével tette tiszteletét az uralkodói párnál, János Károly királynál és Zsófia királynénál, s a fogadáson a trónörökös Fülöp herceg is jelen volt.

A ceremóniát hatalmas érdeklődés övezte, a vendégsereg tekintélyes száma miatt a fogadást nem is az erre a célra szolgáló nagyteremben, hanem a palota hatalmas kertjében rendezték meg.

A hírügynökségi beszámoló szerint a felettébb hangulatos összejövetelen körbejárt az Eb-győztest megillető, nyolc kilós, méretes serleg, és a labdarúgók felváltva fényképezkedtek a királyi család tagjaival, akik szintén örömmel álltak a fotósok hada elé. János Károly külön is megörökíttette magát a futballisták elnyerte kupával. Az uralkodónak emlékül a futballisták aláírásával ellátott mezt ajándékozott a kontinens legjobbjává előlépett nemzeti együttes.

A negyvenperces eseményről, amelyen megjelent a sportminiszter Jaime Lissavetzky, s a futballszövetség elnöke, Ángel María Villar is, a vendégek a Moncloa-palotába siettek át, ahol José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő adott fogadást az Európa-bajnokok tiszteletére.