Spanyolország Eb-győztesnek érzi magát

Vágólapra másolva!
"Bajnok, bajnok" kiáltásokkal ünnepelték spanyol szurkolók ezrei csütörtök este Madridban, hogy Spanyolország 3-0-ra nyert Oroszország ellen a labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) elődöntőjében, s ezzel bejutott a fináléba.
Vágólapra másolva!

David Villa, a spanyol labdarúgó-válogatott támadója kevés esélyt lát arra, hogy pályára lépjen az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében.

A 26 éves futballista az oroszokkal szemben 3-0-ra megnyert csütörtöki elődöntőben megsérült, helyére a 34. percben Cesc Fabregas állt be.

"Komoly veszélyben van a vasárnapi szereplésem. Pénteken mindenesetre többet fogunk tudni" - nyilatkozott még a mérkőzés után a Cuatro televíziónak. "Én akár sántikálva is játszanék, de van 22 további kerettag, aki teljes erőbedobással képes futballozni, így valószínűleg nézőként leszek ott a finálén" - tette hozzá.

A televíziós felvételek alapján úgy tűnt, hogy a Valencia futballistája egy szabadrúgás elvégzése közben sérült meg, de ő maga azt mondta, az csak kegyelemdöfés volt, és már korábban, futás közben fájdalmat érzett a lábában.

Villa egyelőre a kontinensviadal legeredményesebb góllövője, négy találattal.