A labdarúgó-Eb görög sztárjai lehetnek: Baszinasz, Gekasz, Toroszidisz

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Teofanisz Gekasz

Larisszában látta meg a napvilágot 1980. május 23-án, de a voloszi Tokszotisz volt az első klubja.

Tizennyolc esztendősen igazolt szülővárosa egyesületéhez, amellyel három szezont húzott le a görög másodosztályban. A 2000-2001-es pontvadászatban tíz találatot ért el, de ez is kevés volt ahhoz, hogy benntartsa a gárdát a második vonalban.

Gekasznak azonban nem kellett a harmadosztályban pályára lépnie, hiszen a szintén a második divízióban szereplő Kallithea szerződtette. Új klubjában még eredményesebben futballozott, hiszen rögtön az első szezonjában gólkirály lett a másodosztályban, a klub pedig kiharcolta a feljutást a legjobbak közé.

A csatár az élvonalban is megállta a helyét, és amikor a 2004-2005-ös pontvadászatban fél szezon alatt tíz gólt ért el, lecsapott rá a Panathinaikosz. A fővárosi együttesben az idény második felében nyolcszor talált be, így összesen 18 gólt szerzett, és ezzel gólkirály lett.

Otto Rehhagel be is hívta a válogatottba, ahol 2005 márciusában debütált, és pályára lépett a 2005-ös Konföderációs Kupán is. A következő pontvadászatban is eredményes maradt, ezúttal második lett a góllövőlistán, ám klubja megvette a PAOK Szaloniki támadóját, Dimitrisz Szalpingidiszt, Gekaszt pedig cserébe a szaloniki gárdának akarták átpasszolni, de ő erre nem hajlott a klubcserére.

Forrás: EPA

Így a német VfL Bochumnak adták kölcsön, ahol fantasztikus formában focizott, főleg a tavaszi szezonban remekelt, és 20 találatával a Bundesligában is gólkirályi címet szerzett. A bochumiak nem is tudták megtartani, a Bayer Leverkusen viszonylag olcsón szerezhette meg, és egyelőre a gyógyszergyáriaknál is eredményesen focizik.