Újra európai szinten a német csapat

Vágólapra másolva!
Mondhatni a D csoport első fordulóját követően mind a négy csapat boldogan értékeli a keddi összecsapásokat. A csehek a győzelemnek, a lettek a mutatott, nem alárendelt produkciónak örülnek, a német-holland döntetlen két résztvevője közül a germánok bizonyítottnak látják, hogy összeszedték magukat, míg a németalföldiek Van Nistelrooy csodagólját és a pontmentést magasztalják.
Vágólapra másolva!

Maradéktalanul elégedettel a lett szurkolók csapatuk Európa-bajnoki bemutatkozásával, legalábbis a csehek elleni 2-1-es vereség után hosszú percekig felállva éltették kedvenceiket. A pár száz drukker több ezer kilométert utazott azért, hogy megnézze a válogatott történelmi debütálását, bordó mezben végigénekelték az összecsapást, nem törődve azzal, hogy 500:1 arányban lehetett fogadni a gárda esetleges végső diadalára.

Maris Verpakovskis révén vezetett is a csapat, végül a nagyobb tudás és a Baros, Heinz kettős megfordította az eredményt. "Természetesen nagyon elégedett vagyok csapatom teljesítményével, a mutatott játék még több önbizalmat a következő mérkőzésekre" - nyilatkozta Aleksandrs Starkovs kapitány.

"A mérkőzés megmutatta, képesek vagyunk felvenni a versenyt Európa legjobbjaival, biztos vagyok abban, hogy ezt bebizonyítjuk majd a németek ellen is. Idegesen telt a napunk, mégiscsak az első mérkőzésünkre készültünk a kontinens legrangosabb tornáján, féltünk is, hogy esetleg belefutunk egy nagy vereségbe. Az be is bizonyosodott, hogy a csehek technikailag sokkal jobbak nálunk, de így is büszke vagyok teljesítményünkre."

Karel Brückner cseh kapitány természetesen örült a győzelemnek, de férfiasan bevallotta, nem számított ennyire nehéz összecsapásra. Főleg nem arra, hogy Verpakovskis révén a félidőben még a balti csapatnál lesz az előny. "Nem pánikoltunk a szünetben, tudtuk, van elég időnk a második félidőben. Az első játékrész vége nem úgy alakult, ahogy akartuk, ezért még agresszívabb játékra kellett váltanunk. Nem vártunk könnyű mecset, de becsületesen meg kell mondani, sokkal nehezebb volt, mint azt előzetesen számítottuk. Lettország kiválóan védekezett, játékukat a katonás fegyelem jellemezte. Bátran futballoztak, büszkének kell lenniük arra, hogy jó a csapatuk."