Az angolok visszavágnának Figóéknak

Vágólapra másolva!
A negyeddöntők rögtön egy finálénak is beillő találkozóval kezdődnek az Európa-bajnokságon: a házigazda portugálok és a végső győzelemre is esélyesnek tartott angolok közül csak az egyik csapat juthat be a legjobb négy közé. Mindkét gárda vereséggel kezdte az Eb-t, hogy aztán remek formába lendüljön, és ez alapján nem akármilyen küzdelem várható Lisszabonban.
Vágólapra másolva!

Csapatként a cseheket tartja a legegységesebbnek, mégis az angolok sikerét várja az Eb-n Ebedli Zoltán. A Ferencváros hajdani kiváló karmestere, a zöldek juniorcsapatának jelenlegi pályaedzője azt is elmondta, hogy szerinte mostanság a portugál Ricardo Carvalho a világ legjobb középső védője.

- Meglepődött a németek kiesésén?
- Igen, váratlanul ért, hiszen azt hittem, valahogy csak legyűrik a B csapattal felálló cseheket. A látottak alapján azonban a németeknek jelenleg nincs helyük az európai élvonalban.

- Melyik csapat tetszett önnek eddig leginkább?
- A csehek a legegységesebbek, de jók a dánok is, Morten Olsen csapatát ugyanis remek futballisták alkotják. Az eddigi legjobb meccs a holland-cseh volt, s szerintem sok ilyet látunk még ezen az Eb-n.

- A játékosok közül kiket tart a legjobbnak?
- A spanyol Joaquin nagy "penge", akárcsak a portugál Cristiano Ronaldo, de valóban jó futballista az angol Rooney is. A legjobb azonban szerintem a portugál Ricardo Carvalho, akit jelenleg a világ legjobb középső védőjének tartok.

- Megtippelné a leendő Európa-bajnokot?
- Nem könnyű megjósolni, hogy ki nyeri az Eb-t, én mégis az angolok kiugrását várom a tornán. Persze ehhez Owenéknek első lépésként meg kell verniük a házigazda portugálokat, ami azért nem csekély feladat.

Bánki József