Sáez marad a spanyol kapitány

Vágólapra másolva!
Az éles kritikák ellenére Inaki Sáez marad a portugáliai Európa-bajnokságtól a csoportküzdelmek után búcsúzó spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ezt maga az érintett jelentette be madridi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A negyeddöntős szereplés gyors kiharcolása a cseh játékosok számára nemcsak azt jelenti, hogy a németek elleni mérkőzésre már nem kell koncentrálniuk, hanem azt is, hogy a csoportkör szerdai zárása után jutalomként eltölthetnek egy kis időt rég nem látott feleségükkel, barátnőjükkel.

"Nem pusztán szexről van szó. A találkozók a lelki felfrissülést is szolgálják" - magyarázta az elöljárók engedékenységének okát Petr Krejci csapatorvos. "Nagyon várom már a napot. A hónap eleje óta nem láttam a párom" - nyilatkozott a védő Tomas Ujfalusi.

A válogatott vezetői ugyanakkor jelezték, hogy nincs szó egész éjszakás együttlétekről, s ezért - az esetleges túlkapások megelőzése érdekében - a csapat szállodájától 15 km-re foglaltak szállást a látogatóknak.

A cseh együttes az első fordulóban 2-1-re nyert a lettek, majd a másodikban 3-2-re a hollandok ellen, ezzel elsőként jutott a legjobb nyolc közé.