Euro 2004: Portugália még szebb jövőt remél

Vágólapra másolva!
Felbolydult Portugália, miután a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának zárónapján az első mérkőzésen hatalmas pofont kapó hazai válogatott második mérkőzését is megnyerte, s nemcsak továbbjutott a negyeddöntőbe, de kiejtette a nagy rivális Spanyolországot. Scolari kapitány úgy érzi, tanítványai most már versenyképesek, Figo szerint pedig lehet reménykedni a szebb jövőben. A másik továbbjutó görög válogatott teljesítette célját, a következő mérkőzésre tét nélkül készülhet.
Vágólapra másolva!

Ritkán fordul elő, hogy egy csapat veresége ellenére is örömtáncot lejtsen a pályán, márpedig a görög labdarúgó-válogatott ezt tette vasárnap. Az együttes ugyan kikapott 2-1-re Oroszországtól, ám mivel a spanyolok is vereséget szenvedtek, végül Otto Rehhagel tanítványai jutottak tovább a csoport második helyén.

Pedig egyszerűbb is lehetett volna a helyzet, döntetlennel ugyanis mindenfajta számolgatás megszűnt volna, ám az oroszok fiatal csapata a 17. percre 2-0-s előnyre tett szert. A továbbjutást Vrizasz 43. percben lőtt gólja jelentette.

"Mondtam a játékosaimnak, nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az oroszok ugyanis kiváló labdarúgók, s mind profi. Az első két elveszített meccs után ők is érezték, van bennük annyi, hogy az utolsó meccset megnyerjék" - nyilatkozta Rehhagel.

A német szakvezető hozzátette, a történelmi sikerrel már teljesítette legfőbb célkitűzését a csapat, ettől kezdve minden tehertől megszabadulva várhatja a következő ellenfelet. "Most már csak jó csapatot kaphatunk, legyen az akár Franciaország, akár Horvátország, akár Anglia. Viszont semmi veszítenivalónk nincs, megszűnt a ránk nehezedő nyomás. Élvezni kell azt a helyzetet, hogy negyeddöntőt játszhatunk."

Rehhagel a sikerrel tarsolyában üzent az otthoni sportvezetőknek is: "A legfontosabb, hogy tovább javítsuk a görög labdarúgás infrastruktúráját, s fiatal tehetségeket neveljünk."

Az oroszok trénere, Georgij Jarcev annak örült, hogy a kiesés ellenére pozitív élménnyel zárta együttese az Európa-bajnokságot. "Büszke vagyok csapatomra. Ezt a mérkőzést már tét és aggodalom nélkül néztem, s nagyon élveztem játékosaim fantasztikus teljesítményét. Annak nagyon örülök, hogy a portugálok továbbjutottak, az Eb kezdete óta ugyanis jó barátságban vagyok Luiz Felipe Scolarival. És a mostani meccsünk előtt küldtek is egy faxot a portugálok, amelyben a legjobbakat kívánták nekünk."

Jarcev azt viszont még nem tudja, marad a válogatott élén vagy sem. "Az orosz labdarúgó-szövetség képviselőivel hamarosan lesz egy találkozóm, amelyen eldől, folytathatom-e a munkát a csapattal."

[origo]