A lettek a pontnak, a csehek a továbbjutásnak örülnek

Vágólapra másolva!
Teljes az öröm Csehországban és Lettországban a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának második fordulója után. Karol Brückner tanítványai a kontinensviadal eddigi legjobb mérkőzésén 0-2-ről fordítva 3-2-re nyertek Hollandia ellen, s hat ponttal elsőként jutottak a negyeddöntőbe. A lettek gól nélküli döntetlent harcoltak ki Németország ellen, történelmi tettként megszerezve a válogatott első Eb-pontját. Starkovs kapitány büszke csapatára, a játékvezetéssel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, talán kaphatott volna büntetőt csapata.
Vágólapra másolva!

Történelmi pontszerzésként értékeli Lettország futballszerető és értő lakossága a labdarúgó-válogatott Németország elleni 0-0-s döntetlenjét. Az együttes már a csehek ellen megmutatta, hogy megfelelő taktikával még a legegyszerűbb játék is célravezető lehet, a németek ellen pedig csak a játékvezető akadályozta azt meg, hogy akár nyerjenek is a világbajnoki ezüstérmes ellen.

Hihetetlenül csalódottak vagyunk, a második mérkőzésünket nyerni kellett volna. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink, de nem voltunk elég okosak, hogy kihasználjuk azokat,. A helyzet egyszerű, az utolsó mérkőzés dönt a továbbjutásról, s mi mindent megteszünk a győzelemért" - nyilatkozta Rudi Völler.

Völler hozzátette, az általa is csak "halálcsoportnak" titulált négyesben hiba lenne akárkit is lebecsülni. "Amikor azt mondták, 'csak' Lettország az ellenfél, óva intettem mindenkit attól, hogy elnézze az ellenfelet. A lettek itt vannak az Eb-n, a török elleni pótselejtezőn és legutóbb a csehek ellen is megmutatták, nem véletlenül."

A sajtó már arról ír, hogy a mindent eldöntő mérkőzésen a németek a csehek ellen lépnek pályára, már pedig az Európa-bajnokságok során akadt a két ország válogatottja között rengeteg éles mérkőzés. Elég csak az 1996-os Eb-döntőre gondolni, amikor a németek Bierhoff aranygóljával nyertek, vagy az 1976-ös fináléra, ahol a legendás Panenka-találattal Csehszlovákia legyőzte az NSZK-t.

A lettek szakvezetője, Aleksandrs Starkovs minden alkalmat megragadott, hogy kifejezze, mennyire büszke csapatára és a megszerzett egy pontra. "Azt hiszem, megérdemeltük a döntetlent, nagyon büszke vagyok erre a történelmi eredményre. A csapatom meccsről meccsre jobban játszik. Minden játékosom élete legjobbját nyújtotta,, a csapatkapitány, Vitalis Astafjevs határtalan küzdőszellemével segítette társait. Büszke vagyok a csapategységre, s köszönöm szurkolóinknak a nagyszerű támogatást."

Bár Starkovs mindent elkövetett, hogy véletlenül se érintse a játékvezető ténykedését, újságírói kérdésre annyit elmondott, lehet, hogy hivatalosan is tiltakozást nyújtanak be az UEFA illetékes bizottságához Riley bíró ténykedése miatt. Arra a kérdésre, szerinte kellett-e volna büntetőt ítélni a meccs során csapata javára, Starkovs tömören annyit felelt: "Talán igen."

Feltettek viszont még egy érdekes kérdést, miszerint a kapitány osztja-e horvát kollégája, Otto Baric véleményét abban a kérdésben, hogy a játékvezetők mérlegelnek a "nagy csapatokkal" szemben. "Túl korai erre még választ adni, majd a torn végén meghozzuk a döntést. Az kétségtelen, ezen az Eb-n 17 együttes van, a 17. a játékvezetők csapata. A torna végére kiderül, melyik játékvezető kerül a rangsor aljára."