Görög focisuli az Eb-nyitányon

Vágólapra másolva!
Óriási meglepetéssel rajtolt a 2004-es labdarúgó-Eb, hiszen az előzetesen esélytelennek tartott görög válogatott imponáló játékkal 2-1-re verte a házigazda Portugáliát a kontinenstorna nyitómérkőzésén.
Vágólapra másolva!

A második játékrészre késve érkeztek ki a portugálok, az öltöző minden bizonnyal Scolari mester dörgedelmeitől zengett. A brazil válogatottal világbajnoki címet szerző tréner kettős cserével nyomatékosította elégedetlenségét. A görög hadvezér, Otto Rehhagel is változtatott, a gólszerző, ám később besárguló, és sokat reklamáló Karaguniszt Kacuranisz váltotta.

Mire befejeztük a cserék megszámlálását, már kétgólos görög előnyt mutatott az eredményjelző tábla. Baszinasz imponáló magabiztossággal váltotta gólra a Szeitaridisz buktatásáért megítélt büntetőt, azonnal el is hallgatot a Do Dragao.

Innentől kezdve a görögök azt játszhatták, amit igazán szeretnek: masszív védekezésből gyors kontrákkal szétzilálni az ellenfél védelmét. Mindemellett egyre többször maradtak a földön a vendégjátékosok, a faultok után egyre nehezebben tápászkodtak fel a kék-fehér mezesek.

A kétgólos hátrány ellenére sem érződött a portugálokon, hogy megérezték volna helyzetük súlyosságát, a teljesen szétesett csapat benyomását keltő Eb-házigazda játékában egyáltalán nem volt benne a gól.

A játék képe nem is változott a lefújásig - annak ellenére, hogy Ronaldo a 93. percben szépíteni tudott -, így Görögország nagy meglepetésre, de teljesen megérdemelten legyőzte Portugáliát, óriási lépést téve ezzel a legjobb nyolc közé jutás felé. A kilátástalan teljesítményt nyújtó házigazdának hatalmasat kell javulnia, hogy a hátralévő két mérkőzésén, Spanyolország és Oroszország ellen ki tudja vívni a továbbjutást.

[origo]