Rényi András

Eredeti vagy hamis? - A műértés tudományos alapjairól

VI. Megértés és műértés

Ez a festmény tehát egyszerre kettő: kép a képben. Mi, 21. századi nézők nem nézhetünk úgy Rembrandt kenwoodi arcmására, mintha nem telt volna el időközben háromszázötven év, és nem halmoztunk volna fel időközben rengeteg tudást, tapasztalatot a művészet és a kép természetéről. Egészen biztos, hogy Rembrandt fejében nem élt oly világos kép az iménti ellentmondásról, mint a 20. századi Magritte paradox festményén

De mi nem tehetünk úgy, mintha nem ismernénk a belga szürrealistát. Magritte a képnek mint a világra nyíló ablaknak a reneszánsz metaforáját (27. ábra) festi meg: mintha a festett felület is áttetsző ablaküveg volna. Rembrandt viszont - utaltam már rá - a tükör mechanizmusát idézi fel. Mindkettő akkor teljesíti dolgát, ha médiumként, ábrázolástechnikaként láthatatlan marad. (28. ábra) Magritte képe, amely aligha véletlenül viseli a La condition humaine címet (ezt talán így fordíthatnánk: "ilyen az ember") az illúzió természetére mutat rá - ami oda vezet, hogy automatikusan, vakon keresztülnézünk a vásznon, mintha az üveg (vagy tükör) lenne - és problémamentesen rámondjuk a látottra, hogy micsoda: ez kert, ez meg Rembrandt.

27. ábra

28. ábra

29. ábra

Az "élményben" érdekelt naiv néző éppúgy egy fétis rabja, mint az a műértő, akiről az előadás elején beszéltem. Van egy vicces fotó, amely az ellentétes oldalról fogalmazza meg Magritte paradoxonát (29. ábra): szerintem pompás összefoglalása a műértés és a mű értése közötti különbségnek. A műértő, láttuk, az értékes tárgy beazonosításában érdekelt. Ő is tudja persze, hogy a kép "lényege" valami más, de amit a kép maga tár fel, abban nem bízik eléggé. Mintha a kép mögöttese is valamiféle materiális dolog, egy másik tárgy volna, amire hasonló egyértelműséggel lehet rámutatni és kimondani az ítéletet: "ez Rembrandt".

Animáció: A pipa és Rembrandt

Az efféle ítéletek abszurditását szarkasztikus élességgel megint csak Magritte mondta ki híres képén, amelyen egy pipa naturalista képmását az "ez nem pipa" iskolás feliratával egészítette ki. A kenwoodi kép ismeretében Magritte pipája mintájára készíthetnénk egy másik variációt is: "ez nem Rembrandt" - mert hiába azonosítjuk technikai eszközökkel a "kezet", amely felelős érte, láttuk, maga Rembrandt mennyivel komplexebben azonosította önmagát - mennyi bújócska, idézőjel, újrakeretezés, eltolás révén idézte elénk a maga condition humaine-jét (ld. az animációt). Az eredetiség műértői kimondásának bizonyosságával, az "igazi" fetisizálásával csupán az a baj, hogy mintha felmentene a feladat alól, hogy meg is nézzük a csodált műveket - és kérdőre vonjuk saját tapasztalatainkat is.

Mert az erős kép ellenáll az egyszerű tárgyazonosítás csábításának - valódi művészi teljesítménye pedig, hogy szembesít bennünket a tapasztalattal, hogy a műalkotás nem fizikai tárgy és nem lírai élmény, hanem megismerés - létünk és önmagunk új megértése.