Lovagos, útonállós, kirakós, gondolkozós: bemutatjuk a Carcassone-t

Vágólapra másolva!
Itt a társasjátékok reneszánsza: komplett családok és baráti közösségek kattantak rá a néhány éve már Magyarországon is kapható új típusú, szép kivitelezésű, színes fabábus stratégiai játékokra. Mindenekfölött tarol a Catan, de ha a família esetleg unná már a belterjes farmergazdálkodást, itt a nagy rivális: a középkori erődítmények, hódító lovagok, útonállók és csendes szerzetesek világába kalauzoló Carcassone. Cikksorozatunk második részében az utóbbi pár év legvariálhatóbb társasjátékát mutatjuk be, amely éppen rugalmasságával és dinamizmusával pipálja le a Catant.
Vágólapra másolva!

Mint már szó volt róla, a Carcassone-család igen kiterjedt, a játék megjelenése után már egy évvel megjelent az első kiegészítő. Magyarországon három darab bővítést adtak ki, nemzetközi viszonylatban (a hivatalos kiadásokból) összesen mi kilencet tudtunk összeszámolni. Mivel cikkünk írásával egy időben folyik a nagy nürnbergi játékkiállítás, ahol a különböző játékgyártók és -forgalmazók (többek között a magyar Carcassone-t kiadó Piatnik) minden évben eldöntik, hogy mely játékokat és bővítéseket hozzák be az országba, talán érdemes mindegyikről ejteni pár szót, hátha meglátjuk nemsokára az egyiket a polcon. Melyiknek drukkolsz?

Sorrendben az első a Fogadók és Katedrális (Inns and Cathedral) nevű kiegészítő volt, amely nálunk neme egyszerűséggel "Első Kiegészítő"-ként futott. Ezt mindenképpen érdemes megvásárolni, nem változtat nagyon a játékon, de kulcsfontosságú elemeket ad hozzá. Például a Nagy Embert, amely két normális lovaggal ér föl, a Tóparti Tanyát (nem látszik, hogy fogadó lenne) és a Katedrálist, mindkettő a pontszámítást variálja.

Nálunk A Hercegnő és a Sárkány volt a következő bővítés, máshol az csak ötödikként jött ki. Talán nem csak a kiegészítő támadó jellege volt a szempont, amiért a magyar gyártó választása ráesett, hanem az is, hogy ez a bővítés változtatott legjobban az alapjátékon. Itt négy új dolog jelenik meg (ebből három támadó...): a Sárkány rőt figurája a játék egy adott pontján (sárkányos lapocskát kell hozzá húzni) elindul, és letarol hat mezőt. Mindenki, aki ott állt, visszatér a pálya szélére - kellemetlen figura ez a Sárkány. A Hercegnő sem jószívű ám, mint ahogy neve sugallja: ha hercegnős lapocskát húzunk, és beillesztjük egy várba, nyugdíjba küldhetjük a várvédőt. A gazdátlanná vált várat később a varázsvakondtúrásos kártyával foglalhatjuk el, ha ezt a lapot húzzuk, alattvalónkat más helyre is tehetjük (a "Bűvös Út"-on átbújhatunk máshova).

A rőt Sárkány közelről | Nézz még képeket!

Az egyetlen kedves dolog ebben a kiegészítőben a Tündérke, nagy harc is folyik érte a játék során. A kis fehér figura megvédi az alattvalódat, ha mellérakod, de csak akkor mozgathatod, ha abban a körben alattvalót nem raktál. Talán már látszik is ebből, hogy ez a kiegészítés már nem bátorítja az építkezést (hiszen azt honorálja a Tündivel, ha nem teszel lovagot). Érdekes viszont, hogy a játék egy pontján a Sárkány teljesen kiiktatódik, és akkor a játék majdnem ugyanolyan lesz, mint az eredeti. A sárkányos lapocskák egy idő után ugyanis elfogynak, a pálya pedig annyira megnő, hogy a Sárkányt már nem nehéz alattvalóinktól biztonságos távolságban tartani. Akkor pedig hiába ugrál, nem pusztít.

Mikor vége van a játéknak | Nézz még képeket!

A sárkányos kiegészítő volt a leggonoszabb bővítés - amíg meg nem jelent A Torony. Itt a rosszindulatú - ám izgalmas - ármánykodás az egész játékot végigkíséri. A dobozon olvasható szöveg azt ígéri, ez a kiegészítő új dimenziókkal gazdagítja a játékot, mert megjelenik a függőleges irányban építhető torony. Új dimenziók valóban vannak, de inkább pszichológiai értelemben. A tornyos kiegészítő isteni bővítés - amikor azt mondjuk, paranoiddá tesz, nem akarunk lebeszélni senkit, hogy kipróbálja. Erős idegzet azonban kell hozzá.

A játékhoz jár egy kis kártyatartó torony, ez a nyugalmasabb része a játéknak, a játszma alatt ott álldogál, mi meg belőle húzzuk a lapokat. Praktikus. Vannak azonban még tornyok a játékban: natúrfa elemek, amelyekből mindenki kap meghatározott számú darabot. Ha olyan területkártyát húzunk, amelyiken látható a torony helye, oda rakosgathatunk ezekből a natúr tornyocskákból (a szabály ugyanaz itt, mint a Tündérkénél: akkor tehetünk tornyot, ha alattvalót nem mozgattunk).

Miért jó a torony? Mert pusztít. Magasságától függ a pusztítás hatótávolsága: adott körzetben ugyanúgy letarolja szegény védtelen alattvalóinkat, mint a Sárkány, azzal a különbséggel, hogy a toronyhely nem ugrál el, hanem ott marad veszélyforrásként a játék végéig. A Torony veszélyes kiegészítő: az építkezéseket rövidtávúvá, az embereket pedig paranoiddá teszi ("Miért építsek, ha úgyis mindjárt leveszed az emberemet a toronnyal?"). A toronnyal levett követők nem mennek vissza eredeti tulajdonosaikhoz, hanem a torony építőjének foglyai lesznek, ezzel lehet csere-berélni, de lélektanilag a játékostársak annyira ellenségesek lesznek itt, hogy gyakran nem cserélnek. A Torony a játék lassulása felé is hathat: "analysis paralysis", írta egy rajongó a blogján, és igaza volt.

A torony közelről: látjuk, hogy nincs körülötte túl sok bábu | Nézz még képeket!

A Hercegnő-t és A Torony-t lehet együtt is játszani, el lehet képzelni, ott milyen véres lesz a játék. Harcias természetű, agyalós játékosok számára a legjobb kombináció a Hercegnő, a kibővített hatóerejű Tündér (aki megvéd a Hercegnőtől), a varázsbucka és a komplett Torony lehet. A Sárkány úgyis csak a játék elején bosszantó - de akkor nagyon. Békés játékosoknak ajánlott két alapjáték megvétele (főleg, ha kettőnél többen akarnak játszani, mert sok játékos esetén hamar elfogynak a lapocskák), alternatív játékszabályokkal való kísérletezés (lásd előző oldal), illetve a reménykedés, hogy idén kedvesebb Carcassone-kiegészítőket hoz be a Piatnik. Hogy melyek között választhatna? Nézzük.

A Kereskedők és Építőmesterek például nagyon békés bővítés, kifejezetten az együttműködést erősíti, mert az építményt befejező játékos akkor is kap terményt (bor, búza, posztó), ha a vár nem az övé volt. A Malacka plusz pontot hoz a konyhára (mezőre tehetjük a paraszt mellé), az Építőmester pedig felpörgeti a játékot (ha leteszed, akkor jöhetsz még egyszer). A Király és Felderítő a grandiózus építkezéseket honorálja: ha tiéd a legnagyobb vár vagy a leghosszabb út, akkor a többiek pontjaiból is zsákmányolsz. A Carcassone Grófja ennél rablósabb: megjelenik 12 új kártya, amely Carcassone városát formálja. Ez lesz a kezdőterület, amely a játszma során afféle bázisként funkcionál. Itt megpihenhetnek az alattvalók, hogy aztán támadásba lendüljenek az adott építmény értékelése előtt egy másodperccel. A tavaly megjelent Az Apátság és a Polgármesterismét egy békés építkezős bővítés, amely a pontgyűjtés új lehetőségeinek sokaságát hozza magával.

Az önálló játékok közül a Város-t ajánlanánk legjobban, ha az már lenne magyarul (persze webshopokban minden nehézség nélkül megrendelhető). Ebben a mívesen kivitelezett alapjátékban a falak és kapuk új stratégia kimunkálását teszik szükségessé. Magyarul csak a Felfedezők jelent meg az önálló játékok közül, a tengeri díszlet és az egyszerűsített szabályok mellett leginkább az különbözteti meg leginkább a sima játéktól, hogy az alattvalók visszajöhetnek, mielőtt bevégezték volna küldetésüket. Létezik még a Frigyláda, amely az ószövetségi időkben, az Ígéret Földjén játszódik, prófétákkal és a Frigyládával, illetve a Vadászok és Gyűjtögetők, amely a történelem előtti idők ősközösségeibe visz minket vissza.