Tucatnyi szuperhős, ha ránk támad

Októberben újabb négy sorozattal gazdagodott az utóbbi időben egyre inkább magára találó hazai képregénypiac - ezentúl magyarul is nyomon követhetjük Pókember, az X-men, a Fantasztikus négyes vagy Rozsomák kalandjait. Ne gondoljuk azonban, hogy ezek a füzetek pusztán könnyed szórakozást ígérnek, hiszen amerikai képregényekről van szó: a szuperhősöket időnként ugyanúgy megkísérti a pátosz, mint az Egyesült Államok honatyáit - nem kell ahhoz feltétlenül Amerika Kapitánynak lenni, hogy csillagsávos lobogóval keljünk-feküdjünk. Az új kiadványok szereplői között szerencsére találni antihőst is: Rozsomák kegyetlen, nincs morális előképzettsége, viszont kanadai.

Ha valamennyire is eligazodunk a Marvel univerzumában, tudjuk, hogy az X-men képregények különlegesek: már egy történet elolvasása után is árad belőlük az empátia és a szociális érzékenység, egy rakat füzetet átrágva pedig a kisebbségek elleni gyűlölködés történelmi párhuzamát is kiolvashatjuk a kockák közül. Nem eldöntött kérdés például, hogy az X-men szereplői rendkívüli képességekkel megvert vagy megáldott mutánsok. Akárhogy is, ezek a hősök már születésük óta mások, nem kell feltétlenül a politikai korrektség divatában hinnünk ahhoz, hogy a fantasy-eposz hőseinek kalandjai, és a színesbőrűek, a zsidók vagy a melegek nagyon is létező problémái között hasonlóságokat fedezzünk fel.

A sorozat szereplői egytől egyig a társadalom által kitaszított fiatalok, akiknek akkor is csak az elutasítás jut osztályrészül, ha szüleik előtt vállalják másságukat. A csapatot irányító, a befogadó társadalmat szimbolizáló Charles Xavier Martin Luther Kinghez hasonlóan hisz abban, hogy a deviáns kisebbség békében élhet együtt a többségi társadalommal. Xavier ars poeticája, amely mentén az X-men megszerveződik, King történelmi, "Van egy álmom" kezdetű beszédét idézi. A vele szemben fellépő Malcolm X-re hajazó, ugyancsak mutáns Magneto viszont úgy véli, hogy a népirtás csak egy preventív háborúval kerülhető el.

Az X-men legjobb történeteit tizenhat éven keresztül jegyző Chris Claremont mindvégig pesszimizmus felé hajlott: az antiszemitizmus analógia a deviáns mutánsok koncentrációs táborba terelésével és szisztematikus megsemmisítésével teljesedik ki. A probléma pedig a náci Németországhoz hasonlóan itt is csupán egyszerű technikai kérdés (Uncanny X-men 141-142).

Az eredeti füzetekért több tíz dollárt biztosan nem áldozó tizenévesek igényeihez igazodva az X-men sem kerülte el a modernizálást. A Marvel az X-ek kalandjait is bedarálta abba az Ultimate sorozatba, melyben az amerikai multi több évtizedes hagyománnyal rendelkező sorozatait kezdi el stilizálva újramesélni. Az Újvilág X-men oldalain olvasható Ultimate-történeteket jegyző Mark Miller - Adam Kubert párosra nem lehet panasz, mi azonban továbbra is az eredeti Claremont-sztorikat ajánljuk, akár több ezer forint erejéig is, feltéve, hogy azokat Jim Lee heroikus képei illusztrálják.