Torockó és környéke

Torockó az egyik legszebbnek tartott erdélyi település. Különös figyelmet érdemel gazdag népviselete, hímzései és bútorfestészete, valamint az 1870-es évek tűzvészei után épült szász stílusú "fehér házai". A falu mellett 1130 méter magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő.

Torockó vidéke korán benépesülhetett. A VII-VIII. században szlávok telepedtek le a környéken, akik elkezdték a vas, arany, ezüst és réz bányászatát. III. Endre 1291-ben kiadott kiváltságleveléből megtudhatjuk, hogy Torockón már az 1200-as években külföldről behozott bányászok laktak: osztrák, magyar és német földről érkeztek a környék bányáiba dolgozni. A magyarok nagyobb számának köszönhetően az idegenek magyarosodtak el, és nem a magyarok vegyültek el. Ennek ellenére a népviselet megőrizte a német népviselet bizonyos vonásait.

Abban az időben Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, melynek köszönhetően bányavárossá avatták, s hosszú ideig biztosította a lakosok megélhetőségét. Nevét a főfoglalkozást nyújtó vasbányászattól nyerte. Taraczknak nevezik még ma is egyes lakosok a vas-salakot, innen alakult a Taraczkó, később pedig a Torockó elnevezés. Pecsétje 1590-ből származik, közepén két hosszú és egy lapos ekevassal, és "Insignia Toroczko 1590" felirattal. János Zsigmond uralkodása alatt a lakosság áttért az unitárius vallásra, és azóta is Torockót e hit hívei lakják. A 19. század második felében a bányák kimerülésével a vasbányászat és a vasfeldolgozás megtorpant, és ez a település fejlődését is lelassította.

1811. június 28-án itt született Kriza János unitárius püspök, költő, néprajzkutató, akit Torockó korán polgárosodó közössége indított útjára. Itt írta latinul disztichonjait, amelyeknek csak a híre maradt fenn, és itt születtek azok a versek is, amelyek közül néhányat a Vadrózsák - Székely népi gyűjtemény című művében találhatunk. Itt ébredt az olvasás élvezetére, és fedezte fel a közösség formáló erejét, az anyanyelvismeret fontosságát.

Torockó számos regény színhelye (Jókai Mór: Egy az Isten, Gyallai Domokos: Vaskenyéren, Ignácz Rózsa: Torockói gyász), számos versnek témája (Gyulai Pál, Egyed Emese, László Noémi), számos tájleírás alapja (Wass Albert és Dóczyné Berde Amál).

A Torockótól autóval negyedórára fekvő Torockószentgyörgy Brassai Sámuel, Erdély "utolsó híres polihisztorának" szülőfaluja. Szülőházát emléktábla jelöli a parókia épületén. A falu népe a torockóiakkal egyeredetű, azonosak a szokások és a népviselet is. Ősi fészke a Toroczkay családnak. Nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a család Szentgyörgyhöz adománycímen jutott-e, vagy az ott lakó szabad bányásznépet erőszakkal hajtotta-e jobbágyságra, vagy, hogy e kis gyarmat önként telepedett le a család által birtokolt területre - tény az, hogy 1848-ig jobbágyközség volt.

Ábrahám Gizella - Ábrahám Tibor (Kolozsvár)