Itt van Európa!

Vágólapra másolva!
Az uniós csatlakozást ünneplendő, karneváli hangulatba borul a főváros. A hagyományos május elsejei majális helyett idén a belváros szinte egészén az Európai Unióhoz és az örömmámorhoz kapcsoló programok várják az érdeklődőket. A hétvégén a számtalan kulturális esemény mellett a hazai popzenei élet színe-java koncertet ad, de az unió tagállamiból is rengeteg fellépőt láthatunk majd, például Shane MacGovan is színre lép, szemléltetvén, hogy még önpusztítás terén is vannak nálunk jobbak az EU-ban.
Vágólapra másolva!

Aludni nem sok időnk marad, hiszen másnap, szombat reggel kilenc órától már élére vasalva, vigyázban állva izgulhatjuk végig a Kossuth téren az ünnepélyes zászlófelvonást, majd fél tíztől az előző esti gyermekkoncertre rímelve meghallgathatjuk a csatlakozó országokból érkezett ifjúsági fúvószenekarok koncertjét.

Rövid séta az Andrássy útig, ahol tizenegytől már vár bennünket az Európa sétány. Itt a fő látványosságnak azok a zenélő óriáspadok ígérkeznek, melyekből csodák-csodájára az unió tagállamaira jellemző zenék szólnak. Pihenjünk meg egy kicsit a padokon, gyönyörködjünk az euroflaszteren kiállított köztéri műalkotásokban, aztán balra el, irány Buda.

Ekkor komoly dilemma előtt állunk, hiszen kivételesen nem a forgalom intenzitása alapján kell eldöntenünk, hogy melyik hídon megyünk át a Dunán. Az uniós ünnepségek megajándékoznak bennünket azzal a luxussal, hogy ízlésünk szerint választhatunk pillanatnyi hangulatunknak kedves hidat.

A sűrűn nőtt gyep simogató, természetes érzésére vágyunk? A Szabadság hídon a hétvégén fű nő, úgyhogy le a pacskert, át a hídon.

Esetleg valami monumentális után áhítozik megalomán lelkünk? Az Erzsébet híd a mienk: óriásplakátok hirdetik, hogy Budapest a vizek fővárosa, sőt még a Dunába ömlő vízesés is lesz.

Ha pedig csak vissza szeretnénk tekinteni a város forgatagára, akkor válasszuk a Kilátóhíddá átalakuló Lánchidat, ahonnan az ígéretek szerint újszerű irányból és magasságból lesz szemlélhető az ünneplő város panorámája.

Ha a Lánchíd mellett döntünk, annak az az előnye is megvan, hogy a nap hátralévő részében már nem kell többet gyalogolnunk, hiszen az alsórakpart Lánchíd és Margit-híd közötti része késő estig változatos programokkal szolgál.

Például megvalósulhat az az álmunk, hogy spanyol paellát öblítünk le belga sörrel, vagy lambruscót szürcsölünk egy jó véresen hagyott angol steak mellé. A Nemzetek konyhái című gasztronómiai fesztiválon a huszonnégy csatlakozó ország ételeit és italait gátlástalanul keverhetjük egymással, gyomrunkban megvalósítva a kulturális olvasztótégely utópiáját.

Ha már itt vagyunk érdemes azért arról is tájékozódni, hogy mi vár ránk az unióban: a tagállamok budapesti nagykövetségeinek sátrainál különböző információkkal tesztelhetjük a diplomaták felkészültségét. Végül pedig érkezik a nap fénypontja, gyermekkorunk legkedvesebb emléke, a május elseje - unió ide, vagy oda - elengedhetetlen programpontja, a légibemutató. A MALÉV, a Magyar Honvédség és az ORFK közösen ejtik ámulatba a nézősereget, ha ez így megy jövőre már a fapadosokat is megbámulhatjuk.

Este nyolctól várnak még ránk a Duna fényei, azaz az Erős vs. Spigi Boy, illetve DJ Junior által levezényelt party a Clark Ádám téren, és az Alagútban. Bennünket mindenesetre őrült kíváncsiság fog el arra a gondolatra, hogy miként reagál majd az Alagút legendás akusztikája a dj-kollektíva által a tömegre zúdított basszusra.