Stewardesspop a West Balkánban - ELMARAD!

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Az izlandi hamu miatt nem tud országunkba jut a Client sem, a koncert elmarad, a megvásárolt jegyek árát, a jövő hét hétfői napjától a jegyek leadásával egy időben visszatérítik, ez vonatkozik az interneten vásárolt jegyekre is.

________________________________________

Az előző posztban már emlegetett angol csajkollektíva, a mindig nett légikísérő-uniformisban feszítő, újhullámos szintipopot játszó Client április 21-én, szerdán a fővárosi West Balkánban is fellép. A kezdetben névtelenül fellépő titokzatoskodó duóról ma már tudni, hogy Client A és Client B nevek mögött két indie-dáma áll, Kate Holmes és Sarah Blackwood, mindketten korábban már játszottak különböző szintipop- és indie-bandában, az előbbi hölgy egyébként a brit zeneipari buzgómócsing, Alan McGee neje is pluszban. Négy albumot adtak ki eddig, az elsőt a Depeche Mode-alapító Andy Fletcher kiadójánál. Élőben változó számú stewardess szokott még hozzájuk csatlakozni, és hogyha nem koncerteznek, akkor ruhákat terveznek, amit meg is lehet venni. A West Balkánban a hasonló zenei hatásokat mutató hazai Hangmás zenekar után lépnek fel, a beugró 2000 Ft (elővételben 1700Ft), és ezért benézhetsz a negyedik emeleten pörgő Rewind-buliba is.