Műgyanta huszárokkal masírozunk a közös tavaszba

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Közös tavaszunk - ezt a címet kapta idén a márciusi 15-i állami rendezvénysorozat. Fő látványosságának ezúttal a huszárszobrokat szánták a szervezők: a főváros kiemelt helyszínein műgyantából formázott huszáralakok jelképezik azt a 18 huszárezredet, amely részt vett a 48-49-es szabadságharcban. A 18 életnagyságú szobor mindegyike ezredének egyenruháját viseli, megalkotásukban a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértői voltak a szobrászművészek segítségére. A szobrok talapzatán rövid szöveg foglalja össze az adott huszárezred történetét. A köztéri kiállítás március 9-19. között látható Budapest kilenc helyszínén (Batthyány tér, Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér, Ferenciek tere, Lánchíd pesti hídfő, Moszkva tér, Móricz Zsigmond körtér, Múzeumkert, Nyugati tér).