Az Uránia mozi idén is ingyenes mozimaratont szervez január 22-én, pénteken, a kultúra napja alkalmából. Az utóbbi egy év hazai filmterméséből összesen 22 filmet vetítenek délután négy óra és hajnali öt között, három teremben (nagy részük már DVD-n is megvásárolható/kikölcsönözhető és moziban is játszották). A vetítésre előre jelentkezni kell (061-486-3413/3414) és a lefoglalt jegyeket szerda, vagyis holnap estéig átvenni a mozi pénztárában. A 22 film között szerepelnek közönségfilmnek szánt furcsaságok és Szemle-díjas alkotások egyaránt, válasszunk okosan. Mi hetet ajánlunk közülük.
+ + +
Puskás Hungary - Díszterem, 17.30
Klasszikus dokumentumfilm a leghíresebb magyarról, a hazai dokumentumfilmezés legnagyobb alakjától. Két óra meghatottság, büszkeség.
+ + +
Koccanás - Csortos terem, 17.30
Török Ferenc fekete-fehér szoborfilmje Spiró György Koccanás című darabjából, pontosabban annak Katona József Színházban sikert aratott előadásából, olyan remek színészek szereplésével, mint Ónodi Eszter és Rezes Judit.
+ + +
Utolsó idők - Fábri terem, 18.00
Ősszel mutatták be a tavalyi Szemle fődíjas filmjét, amely a benzinnel fusizó fiú és autista húga szívszorító hányattatásait mutatja be a kelet-magyarországi végeken.
+ + +
Apaföld - Fábri terem, 21.30
Olyan, mint a Delta, csak itt Duna helyett a föld a főszereplő, és két testvér helyett apa és fia között bogozódnak össze a szálak. De a tempó és a költőiség ugyanaz.
+ + +
Made in Hungária - Díszterem, 21.45
Van még valaki széles e hazában, aki nem látta a Fenyő Miklós ifjúkorát megidéző színes zenés musicalt a gyönyörű barna szemű Szabó Kimmel Tamással? Most nézze meg, de komolyan.
+ + +
Nem vagyok a barátod - Csortos terem, 00.15
Végsőkig kiábrándult film Pálfi Györgytől, amatőr szereplőkkel, egyetlen kézikamerával forgatva. Budapest, 2008.
+ + +
Intim fejlövés - Díszterem, 01.30
A múlt nyáron a mozikban is bemutatott film négy férfi szexuális-párkapcsolati paráját követi nyomon sok humorral és emberismerettel.