Erik Sumo, ez elég jó érv

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Szombaton a Gödör Klubban, a VilágVeleje nevű évkezdő zenei fesztivál záróestjén az Erik Sumo Band ad koncertet. Az Erik Sumo Bandet a rétegzenekarnak számító, azóta már megszűnt (és részben a Péterfy Bori & Love Bandbe átforduló) Amorf Ördögök fő zenei agya, Tövisházi Ambrus indította útjára öt évvel ezelőtt, mára házi barkács-projektből az ország legötletesebb és legváltozatosabb zenekara lett. Tavaly ősszel jelent meg második lemezük Trouble Soup / Bajleves címmel, ami egybehangzó vélemények szerint zsenialitásban nem (néhányak szerint pedig: alig hajszálnyit) maradt el a bemutatkozó albumtól. A zenekar még a télen németországi turnéra indul, addig már csak párszor lépnek fel itthon, ezek egyike a szombati alkalom. Előttük a Colorstar ad akusztikus koncertet, utánuk a Korai tagjai dj-znek, a Tündérground zenekar nem lép el. A belépőjegy 2200 Ft, elővételben négyszázzal kevesebb. Hideg a január, de az Erik Sumo elég jó érv, hogy mégis kidugjuk az orrunkat a lakásból.

Fotó: Merényi Dávid

_____________________________________________

Tipp:
Harcsa Vera és Tövisházi Ambrus duóban is nekiláttak a munkának,
ez a három szám az eredmény.