Kern Andrást Básti Juli segíti ki a válságból

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Neil Simon, gazdasági válság, Kern András - kell más hívószó egy sikeres színházi előadáshoz? Január 30-án a Centrál Színházban mutatja be az Orlai Produkciós Iroda legújabb produkcióját, Neil Simon A 88. utca foglyai című, a gazdasági válság idején játszódó komédiáját Kern Andrással és Básti Julival a főszerepben. A történet szerint a válság következtében Kern elveszti állását, felesége (Básti Juli) próbál rajta segíteni, de nem tudja kirángatni férjét a levertségből, együtt küszködnek sok vicces és szomorú helyzeten keresztül. Neil Simon, a Furcsa pár és a Mezítláb a parkban szerzője a szokásos receptet követi ebben a művében is: végy két embert, és veszítsd őket össze. Az előadás érdekessége, hogy Básti Juli és Kern András most először játszik együtt. Nézd meg nagyban a plakátot.