Színház audio guide-dal és más furcsaságok a Gólem Fesztiválon

Vágólapra másolva!
TÁNC
Vágólapra másolva!

Sokan gondolják azt, a táncelőadás nem nekik való. Néhány ember ugrik, hajol, ölelkezik a színpadon, és? Mit jelent mindez? Vagy érthetetlen és frusztráló, vagy értelmetlen és unalmas. Az izraeli táncos-koreográfus Dana Ruttenberg azoknak akart kedvére tenni, akik így gondolják. Egy madridi múzeumban jutott eszébe az ötlet, amikor a látogatók az elromlott audio guide-ok miatt dühöngtek, azt kiabálva, nélküle nem fogják érteni és élvezni a műveket. Ekkor gondolkozott el azon, az embereknek mennyire szükségük van arra, hogy segítséget kapjanak a művek értelmezéséhez. "Mi lenne, ha audio guide-ot használnánk a táncelőadásainkhoz is?" Az ötletet a NaBa című előadásban valósították meg. Minden néző kap audio guide-ot, ahol választhat a csatornák között. Ezzel akarták jelezni, hogy nincs olyan előadás, amelynek csak egy értelme, jelentése lenne. Miközben nézzük a táncot, választhatunk zenét, különböző párbeszédeket, kommentárt. Mindegyik választás más történetet eredményez, de az a tudat, hogy több segítséget kapunk a látottak megfejtéséhez, eloszlatja azt a félelmet, hogy elmulasztottunk valami fontos üzenetet. A különleges előadás december 3-án Budapesten vendégszerepel (magyar, angol és héber nyelvű audio guide-dal), ez nyitja meg a háromnapos Gólem Fesztivált. A Gólem Színház két éve szervezett először zsidó színházi fesztivált, akkor európai előadásokat is meghívtak. Idén kizárólag izraeli produkciókat látnak vendégül. Dana Ruttenberg táncelőadásán kívül ajánljuk még A zsidó kutya című darabot, ami a zsidók XX. századi történetét mutatja be egy kutya szemszögéből. A nácik hatalomra jutása, megerősödése, a nürnbergi törvények, a II. világháború, a holokauszt, a békekötések és az izraeli kivándorlás mind-mind a darab, és benne a kutya életének állomásai. Az előadás december 5-én, szombaton este látható. A Gólem Fesztiválnak idén a Nemzeti Színház ad otthont.