A nosztalgia feltámasztja az öreg undergroundot

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas években a politikai légkörnek, a nyomott közhangulatnak, meg még ki tudja mi mindennek az együttállása érlelte ki azt a furcsa képződményt, amit ma a nyolcvanas évek undergroundjának hívunk. Balaton, Trabant, Bizottság, Európa Kiadó, Kontroll Csoport - egy tizennyolc éves ma már semmit sem ért abból, hogy ez miért volt jó. Az az elborult, art-punk/new wave stílus, ahogy ezek a zenekarok megszólaltak, nem egy közönségbarát muzsika, de akkor és ott a torzult hangok a politikai bátorság és a szabadság szellemével telítődtek, és kultikus rangra emelődtek. De ahogy a rendszerváltással kifutott az underground alól ez a plusz jelentés, érthetetlen és élvezhetetlen lett az egész. Most, a kétezres vége felé viszont izgalmas folyamat indult útjára, a nosztalgia újra a figyelem felé fordítja ezeket a formációkat: a Spionsnak lemeze jelenik meg, koncertezik a Kontroll Csoport, és huszonöt cédéből álló sorozat formájában újra kiadják a magyar underground zenekarok korábban már megjelent lemezeit Underground Katalógus címmel. Ehhez kapcsolódik az a program is, amit most ajánlunk: november 24, kedden a Gödörben együtt lép fel jó pár érintett zenekar, név szerint: Müller Péter Sziámi, Trottel, Kézi Chopin, Ági és a Fiúk, Balaton, Flash, Kampec Dolores, Vidámpark, Tudósok. A koncert után a nyolcvanas évekbeli hangulat maradásáról körültekintő dj-k gondoskodnak. Belépő egy ezres. Olvasd Szőnyi Tamás remekebbnél is remekebb rocktörténetét erről az időszakról!