Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

A MOME, vagyis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szaka a hazai animáció egyik fontos műhelyévé vált az elmúlt években, ezért a MOME október 8-i egyestés minifesztiválja nemcsak az egyetem többi szakára járóknak lehet érdekes. Az Örökmozgóba szervezett MOME Mozgó című fesztiválon a hallgatók elmúlt évben készített diploma- és vizsgafilmjeit nézhetjük meg, három részre bontva. Az első blokkban a vizsgafilmek szerepelnek, a második az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra készített, úgynevezett fesztivál-szpotokat mutatja be, amely rövidfilmek a szignálfilm és versenyfilm között a közönséget animációra hivatottak "ráhangolni". A körülbelül fél perces kis etűdök sokszor a fesztiválok legnépszerűbb alkotásai, mert a műfajra és magára a fesztiválra reflektálnak tömör, sokszor humoros megoldásokkal (lentebb látható is egy). A harmadik részben pedig a diplomafilmek lesznek láthatók. A MOME Mozgó vetítései október 15-én és 22-én, ugyanabban az időpontban megismétlődnek. Pontos program itt.