Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Biztosan sokan ismerik a Bambi mesejátékot, amiben csodálatos színészek kölcsönözték a hangjukat Felix Salten erdei szereplőinek, Józsa Imre, Hacser Józsa, Schütz Ila, Schubert Éva, Végvári Tamás és sokan mások. A Walt Disney-mesefilmet akkoriban még nem láthattuk, de a rongyosra hallgatott kazetta minden mondatát kívülről fújtuk, és még negyed évszázad elteltével is azokon a hangokon halljuk a regényt megszólalni. A Budapesten született Felix Salten Bambi-ja az egyik legszebb és legmeghatóbb mese a világon, igazi klasszikus, amiben az állatok még nem emberi tulajdonságokkal felruházott emberszőrmókok, hanem valóban állatok, állati viselkedéssel: menekülnek, harcolnak, élelmet keresnek. Hitler betiltatta a mesét, de nem véletlen, hogy aztán maga Thomas Mann ajánlotta a Disney-stúdió figyelmébe a megfilmesítést. A Kolibri Színház műsorra tűzte a Bambi-t, amit félig bábokkal, félig élő színészekkel vittek színpadra, attól függően, hogy a védett erdőben, vagy a veszélyes réten járunk. Az előadást október 31-én mutatják be, előtte való nap, 30-án a nyílt főpróbára lehet beülni. Hét éves kortól ajánlják a mesét az alkotók.

Fotó: Szlovák Judit