Amerigo Tot emlékezete: kiállítás nyílik a magyar származású szobrász műveiből

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Van nekünk egy szobrászművészünk, aki fura figurája a 20 századi magyar művészettörténetnek: úgy hívják, Tóth Imre, száz éve született. Szerb Antal pénztelen "kis szobrász"-nak írta le az Utas és holdvilág-ban, Juhász Ferenc már ódát írt hozzá, és "világnagy"-nak nevezte. Al Pacino testőrét játszotta Francis Ford Coppola Keresztapa trilógiájának második részében, de nem emiatt lett ismert. A fuvaros fia a dessaui Bauhauson át jutott Rómába, ahol lassanként szobrász-sztár és Amerigo Tot lett belőle, az ötvenes években sorozatban hívták meg a Velencei Biennálé olasz pavilonjába. A hatvanas években érkezett haza, politikai vezetők, részben Kádár János hosszas unszolására. Lehetett volna belőle a magyar (olasz?) Henry Moore, mégsem lett. Az ő műve díszíti a római Termini pályaudvar homlokzatát, de az egykor ünnepelt művészről ma már alig emlékeznek meg a művészettörténeti könyvek. A magyar származású szobrász születésének századik évfordulójára a Ludwig Múzeum rendezett nagyszabású kiállítást Párhuzamos konstrukciók címmel, amely nemcsak Amerigo Tot műveit mutatja be a magyar közönségnek, hanem szól arról is, milyen szerepet játszott a politikai szándék az akkori kortárs művészeti élet alakulásában és Amerigo Tot pályájában. A kiállítás kurátora, Mélyi József kortárs művészeket is felkért arra, hogy erre a kiállításra készített műveikben mutassák meg, mit jelenthet számukra 2009-ben Amerigo Tot emlékezete, a művészek között ott van a Kis Varsó és Csoszó Gabriella is. A kiállítás október 9-én nyit, és 2010. január 3-ig tart nyitva.